2017. szeptember 11., hétfő

Mozgás összefoglaló (36. hét)


Kemény hét volt ez is. Rengeteg munka, magamra annyi időm sem volt, hogy a hajamat megmossam. De vannak előtte-utána képeim, amik iszonyat jó motivációk. Csak rápillantok egyre és tudom: nekiállok az edzésnek és meg is csinálom.





A kajámat nem kell tartanom, a keto, pontosabban minden, amit megehetek fogyasztása nem nyűg. Nem számolok makrókat, ha éhes vagyok, eszek. Csodásan működik. A munkaidő miatt nagyon megváltozott az étkezések időpontja. Igazából késő délután és/vagy este lenne rá jó alkalom, ez az IF (időszakos böjtölés) lenne, de próbáltam már, csak ideig-óráig működik, úgyhogy máshogy oldottam meg egyelőre. A mozgás pedig kell, hiányzik, ha elmarad. De nem maradt el. Akkor sem, amikor nagyon fáradt voltam. És ezért büszke vagyok magamra, és már csak ezért is megéri.

H K SZE CS P SZO V
edzőterem - edzőterem - edzőterem - HIIT

Az én kis telefonom szerint ezen a héten is hasonlóan teljesítettem, mint múlt héten. Jó is, hogy nem próbált most hatni a lelkiismeretemre, mert az akkor is tiszta lenne, ha a héten 10 métert sem haladtam volna. Mert elég rendszeresen átmozgatom magam. És azért is, mert már több mint 1400km-t futottam-gyalogoltam idén!

A héten:  23.5 km.
2017-ben eddig összesen: 1438.15 km.

A 37. naptári héten lesz 3 hónapja, hogy edzőterembe járok. A héttől új edzésterv, juj, izgi nagyon!

Mozgás 1-2. hét itt

Mozgás 3. hét itt
Mozgás 4. hét itt
Mozgás 5. hét itt
Mozgás 6. hét itt
Mozgás 7. hét itt
Mozgás 8. hét itt
Mozgás 9. hét itt
Mozgás 11. hét itt
Mozgás 12. hét itt
Mozgás 13. hét itt
Mozgás 14. hét itt
Mozgás 15. hét itt
Mozgás 16. hét itt
Mozgás 17. hét itt
Mozgás 18. hét itt
19. hét itt
20. hét itt
21. hét itt
22. hét itt
23. hét itt
24. hét itt
25. hét itt
26. hét itt
27. hét itt

29. hét itt

30. hét itt
32. hét itt
33. hét itt
34. hét itt
35. hét itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése