2017. május 2., kedd

Kedd: itt is, ott is, amott is

Pénteken jöttem haza Ausztriából, ez a 4. napom itthon, és nem tudnám felsorolni, mi minden történt, annyira sok dolog. Ma sem volt másképp. Nagy része nem volt előre tervezett, de jól sikerült. :)

Fél 12-ig város, aztán spontán névnapi túra (bejegyzés sok képpel itt).


A -számomra- legszuperebb saját, mai fotóm:


Közvetlenül túra után 

- háznézés

- gyors bolt, délelőtt ugyanis elfelejtettem cukrot venni, az pedig kell a sütibe.

Süti? Cukor?? Igen. Holnap kezdek a régi-új munkahelyemen helyettesítő tanárként, és itt az a szokás, hogy névnapkor, szülinapkor az ember visz egy kis ezt-azt. Nem felejtettem ezt el, holnap kezdek, holnap van a névnapom, hát sütöttem a kollegáknak egy hagyományos sütit. Mindent venni kellett hozzá (liszt, vaníliás cukor, mazsola...), a cukor később jutott eszembe.


- Öt perc alatt összedobtam a sütit és betettem a sütőbe. Amíg sült, gyorsan összedobtam a vacsorámat (sült darált hús két tojással) és meg is ettem.


- Az utolsó falat közben kikaptam a sütit a sütőből és már húztam is a cipőmet: a fiúk vártak a Miniben. Ittam egy kis Hubit (köszi P.) és M. söréből pár kortyot, kaptam P-től egy előnévnapi, ott készített papírvirágot, beszélgettünk kicsit és már este is van.


R: 2 vajas-paprikás kenyér, keto kávé
E: gyros
V: sült darált hús tojással

Mozgás: 8km





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése