2016. május 16., hétfő

Négysoros- csak erős idegzetűeknek :)


Zsönge szöcske pattogott a réten,
gyönge napfény pihent rajta szépen.
Ott volt, ottan voltam én is éppen,
lefotóztam az árvácska kellős közepében.

(Hihi.)

2016-ban 2016 km/7. heti összefoglaló

1. heti összefoglaló itt

2. heti összefoglaló itt

3. heti összefoglaló itt

4. heti összefoglaló itt

5. heti összefoglaló itt

6. heti összefoglaló itt

7. hét:



Számomra a futás szabadság. Kikapcsolódás. Kikapcsolás: ekkor vagyok képes az üres csészére. Így aztán pihenés is, feltöltődés, energiagyűjtés. Levegő. Élet. Pontosan ezekre a dolgokra lett volna szükségem a héten is. De múlt vasárnap reggel úgy ébredtem, hogy nem tudtam felkelni az ágyból. Szó szerint. Olyan fájdalom volt a jobb hátsómban és onnan kisugározva a combom hátulján és a combtövemhez, hogy nem ismertem magamra. Időbe telt, mire nyüszítés és könnyfolyás (na jó, sírtam) közepette sikerült felkelnem. Se állni nem tudtam, se ülni, se feküdni, úgy mozogni sem igazán. Nem ragozom a sztorit: nagy valószínűséggel körteképű izom gyulladás, ami nyomja az alatta futó ülőideget. Két napig olyan fájdalmaim voltak, hogy örültem, hogy túléltem a napot. Aztán kaptam fájdalomcsillapítót, és ekkor -azon kívül, hogy lemondtam a munkát egy hétre- jött a gondolat: nem tudok futni... Mintha egy kisbabától minden előzetes megbeszélés nélkül egyszer csak elvették volna a cumiját. Vagy valami hasonló. Annyit mentem, amennyit muszáj volt, pihentem, szó szerint nagyon kíméltem magam. Vasárnap aztán tudatosan többet mentem, mert faramuci módon, ha nem dolgozom, az utcára kerülök, viszont ha dolgozom, fene tudja, meggyógyulok-e...

Nekem ezen a héten az össz 12 km legalább akkora teljesítmény, mint amikor egyik délután csak úgy lefutottam a félmaratoni távot. És a vasárnapi 3 km után kábé olyan fáradt is voltam.


Elhatároztam, hogy idén lefutok-gyaloglok 2016 km-t. Minden változik, így egyértelmű, hogy nem sikerülhet minden héten 50-60 km. Örülök ennek a 12-nek is, hiszen minden lépéssel közelebb vagyok a célhoz. A 2016-ból 1366 km van hátra.




Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha