2015. március 16., hétfő

Megjegyzéses 6

(1. rész itt)
(2. rész itt)
(3. rész itt)
(4. rész itt)
(5. rész itt)

De ennyi egy napra nekem elég is volt. Amikor anyu megkért, menjünk fel kicsit keresztanyámékhoz, mert régen találkoztunk és biztosan örülnének nekem, nemet mondtam. De úgy, mintha bárány volnék, akit farkasok közé akarnak engedni.



Nem tudom megmagyarázni ezt a félelmet. Magamnak sem. Hogy hogy a fenébe lehet félni attól, hogy találkozom anyuval, a nagymamámmal, akiket szeretek, akik szeretnek. Akik sosem bántottak és nem is fognak. De ugyanígy félek a húgomtól, a barátaimtól, de már attól is, hogy ha bemegyek a városba, összefuthatok ismerősökkel. Mielőtt bárhova elindulok, sokszor napokba, hosszú órákba telik, amire képes vagyok venni a bátorságot, kimenni a lépcsőházba és bezárni magam mögött a lakás ajtaját. Előfordult, hogy a boltban elindultam valamiért, aztán megláttam egy ismerőst. Két lépésre álltam tőle, ő nem vett észre. Én pedig szó szerint lassított filmhez illően  sarkon fordultam és elsomfordáltam onnan, majd rohantam a kasszához, aztán kifelé, mintha üldözne valaki. Ilyenkor teljesen lebénulnak az izmaim, elkezdek izzadni, a gyomrom szezámmagnyira szűkül, a szívem a torkomban dobog, olyan hangosan, mintha a fülemen akarna kifolyni a zenebonája. És ilyenkor mérges vagyok magamra. Haragszom magamra, amiért hagyom, hogy a félelmeim ilyen szinten eluralkodjanak rajtam, amiért hagyom, hogy ezek a pánik szerű menekülések megtörténjenek. És mivel megint csak ostorozom magam, ez megint csak nem segíti a fejlődésemet. 

Bármennyire is nehezemre esett, akármennyire nem volt hozzá kedvem, elkezdtem egyre rendszeresebben végezni a doktornő által javasolt gyakorlatokat. Magam sem hittem eleinte, de tényleg használtak. És habár irtózatosan nehéz volt, mégis megírtam reggelente a rövid és gyors listát a teendőkről, és ha azon találkozó vagy valódi világi, személyes kommunikáció szerepelt, egyszerűen kikapcsoltam az agyam, nem engedtem teret a gondolatoknak, így a félelmeimnek sem. Ezzel elértem, hogy nem kellett őket legyőzni, hiszen nem is léteztek.

(...)

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Freeletics: Iris





1. hét itt

2. hét itt

3. hét itt

4. hét itt

5. hét itt

6. hét itt

7. hét itt

8. hét itt

9. hét itt

10. hét itt

11. hét itt

12. hét itt

13. hét itt

14. hét itt

15. hét itt

15 hetes program itt



Freeletics 15 hetes (cardio) program itt
Dione itt
Aphrodite itt

Freeletics workout 1 (cardio and strength) itt
Freeletics workout 2 (cardio) itt
Freeletics workout 3 (cardio) itt
Freeletics workout 4 (strength) itt
Freeletics workout 5 itt
Freeletics workout 6 itt
Freeletics: Alapok itt
Freeletics: Hell week

Freeletics (Aphrodite, kiegészítés) itt



Facebook oldal: Boszorkánykonyha