2015. július 2., csütörtök

Freeletics: tapasztalatok a 15. hét, azaz a vége után

Épp nem volt edzéstervem. Nézegettem a mappáimat. Belenéztem a DVD-kbe. Egyiknél sem jött a szikra. Mert már csináltam, mert nem volt olyanhoz kedvem, mert valami teljesen újra vágytam. Freeletics. Mi is ez? Ja, igen: saját testsúlyos gyakorlatok. Azt mondják, nagyon nehéz. Na jó, megcsinálom az elsőt.


Az elsőből második is lett. És harmadik...

Utáltam a burpee-ket. Mert nem ment. Csak öt.


És iszonyatosan elfáradtam minden egyes edzés után. Sőt közben is.


Leginkább az előző napi edzés adott erőt. Hogy azt megcsináltam. És az az érzés, ami ez után jött: az a kimondhatatlan, csöpögő izzadtsággal, éltető levegőért kapkodással teli büszkeség, hogy mindent beletettem, amit csak tudtam, hogy igenis képes vagyok rá.



Amikor elkezdtem, magam is azt gondoltam: csak kipróbálom, ez nekem túl nehéz, úgysem tudom csinálni.


De maximálisan igaz, hogy minden fejben dől el.


A program felénél még mindig utáltam a burpee-ket. Viszont már ment egyben 12, majd 15... És a vállamon-karomon a fájdalom mellett pici változás is érezhető volt, így a gyakorlat hatását már szerettem. Ezért aztán zokszó nélkül csináltam.


Meg a climbereket, a jumping jackeket, a lábemeléseket...

Étrend végig ketogén.

Hatása?

Kicsit kerekebb lett a vállam.



A nacim eláll a lábamtól.

És néhány izom szépen kezd látszani, pl. a vádlimnál.

             

15 hét. Nagyon gyorsan elröppent. És minden perce megérte.

Ha kacérkodsz ezzel az edzéssel, de félsz tőle, azt javaslom, csak vágj bele. Tarts ki, mert képes vagy rá. Senkinek ne hidd el, még magadnak se, hogy nem tudod megcsinálni. Mert a hang, ami a fejedben ezt súgja, hazudik!

                                                             1. hét itt

2. hét itt

3. hét itt

4. hét itt

5. hét itt

6. hét itt

7. hét itt

8. hét itt

9. hét itt

10. hét itt

11. hét itt

12. hét itt

13. hét itt

14. hét itt

15. hét itt

15 hetes program itt

Freeletics: Burpees itt

Freeletics: Squats itt

Freeletics: Push-up itt

Freeletics: Situp itt

Freeletics: Climbers itt

Freeletics: Stretching itt

Freeletics: Warm up (Bemelegítés) itt

Freeletics: Deep squat itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése