2014. december 29., hétfő

Hétfő (Mo. 14/8.)


Jeges volt a reggel. Kevés hó, viharos, jég hideg szél, csodás jégvirágok. Reggeli után összepakoltuk a kellékeket és az ebédet (fényevőnek, két hagyományosan evőnek, cukorbetegnek, ketosnak), jégtelenítettem az autót, előfűtöttem, aztán útra keltünk a mini családi wellnessre.


R:





A strandon jó volt. A gyerekeket úgy kellett a végén kirobbantani a vízből. M-t nagyon sajnáltam, mert annak ellenére, hogy egész nap mozgott, magasak voltak a cukor értékei, így nem ehette meg a kis étkezést...


Vittünk minden ételt, mert jártunk már itt és jól megjártuk: M-nak volt kiszámolt, vitt kaja, mi meg majd' éhen haltunk. A büfében nem igazán ehető ételek voltak csak. De most csomagoltunk, dobozoltunk.


E: tegnapi maradék rakott krumpli, saláta.


Ebéd után nekem mindig nagyon nagy lesz a gyomrom, mindegy, mit és mennyit eszem. (Azon szoktam mosolyogni, hogy a szarvasos szürke garbómon a szarvas pont a gyomromnál van, evés után mindig meghízik, aztán visszafogy.) Az ebéd utáni mai fotón is látszik a gyomrom, de az is, hogy nem attól lehet meghízni, amit az ember karácsonytól szilveszterig megeszik, hanem attól, amit szilvesztertől karácsonyig. (Persze, ha okosan eszik, akkor sem hízik meg, főleg, ha mozog is mellette.)


A húgom ma nagyon menő volt. Addig mondogatta, hogy ő a minusz három fokban majd kint fog fürödni, hogy a szaván fogtuk. Kész stáb kísérte: fotósok (nagyi, P., én), kamerás (M.), mindannyian megörökítettük a hőstettet. Mert tényleg megcsinálta!



A hazaúton egy "hagyományt" folytattunk. Feltettem a kérdést: Na, gyerekek, ki hogy érezte magát ma? Erre egyenként mindenki elmondta, mi tetszett a legjobban és mi legkevésbé. A végén megállapíthattuk: pozitív mérleggel zárhattuk a napot.

V:


Holnap újabb utazás, a húgomékat elviszem Szekszárdig, onnan busszal mennek tovább a fővárosba, én pedig megyek haza.

(Anyu megkérdezte, melyik süteményből csomagolhat. Megkértem: egyikből se.)

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Karácsonyi (nem) ketogén étrend 28. heti összefoglaló













Hétfő (utazás Ausztriából haza, Mohács) itt
R: még Knittelfeldben rántotta (3 tojás, 3 szelet sonka, 1 ek sertészsír, sajt)
E: a buszon, 2 óra tájban csokikrém, majd kis darab kolbász.


Kedd (Mohács) itt
1. étkezés (fél 4-kor): 2 főtt tojás, kis darab házi kolbász (jó csípős, így szeretem), paradicsom saláta (1 para, fél kis lilahagyma, 1 ek oliva olaj, só, csöpp fehér balzsamecet), 70g sós-pörkölt mandula.
2. étkezés (este 9-kor): rántotta (1 tojás, 1 tk sertészsír), kis adag csokikrém (cocomas, eritrit, kakaópor).

Szerda (Mohács) itt
Reggelire csak egy kis adag csokikrémet ettem. Piac után megkóstoltam a csípős kolbit, csak egy falatot és ettem hozzá egy falat (akciós) cheddar sajtot. 
E: aszalt szilvás-baconös csirkemell, krumplipüré
A nap folyamán megettem egy mignont és egy szelet tortaféleséget, de nem egyszerre, hanem elosztva.
V: a főtt karácsonyfám, plusz kolbi, tojás, sós mandula.



Csütörtök (Mohács) itt
R: sajt, tojás, kolbász, főtt zöldség, töpörtyűkrém.
Délelőtt: diákcsemege
E: halászlé és kis süti.
Délután: mandula.
Este: szelet sajt.

Péntek (Mohács-Budapestitt
R:-
Délelőtt: kb 50g sós mandula
E: hús, cékla, krumpli
V: keto hóember, sajt golyó, vaj, májas, uborka, paradicsom.


Szombat (Budapest-Mohács) itt
R: baconös rántotta, sajt, zöldség
E: hús, zöldség, 1 kis pogi, 1 (diab) szaloncukor
V: útközben 70g sós-pörkölt mandula

Vasárnap (Mohács-Hőgyész) itt
R: sonkás-sajtos rántotta.
E: húsleves, rakott krumpli, kóstoltam néhány sütit is.
V: retek, paprika, uborka, kolbász, sonka.

Tapasztalatok:

- A héten több száz km utazás és vezetés volt. És ez karácsony hete. Nem terveztem meg a hétre sem a mozgást -terveztem, de nem kötelező jelleggel-, sem az étkezést.

- Hétfőn este hüle voltam, benyomtam két doboz (cukros-lisztes, hagyományos) kekszet, ami persze kidobott a ketózisból, és ez még nem is lenne olyan nagy gond, de hasmenésem lett és iszonyú rosszul voltam. Tanultam a dologból, viszont elhatároztam: ha már nem vagyok ketózisban, akkor nem görcsölök: meg fogok kóstolni néhány sütit és eszem egy-két szaloncukrot is. Így is tettem, de már okosan: csak kicsit, nem egyszerre.

- A héten gyakorlatilag tutira nem voltam ketózisban, nem vittem ugyan túlzásba a szénhidrát bevitelt, de mégis volt lisztes, cukros cucc.

- A fotó 2014. 12. 29-i, ebéd utáni, látszik, hogy tele van a gyomrom, de az is, hogy az egy hetes "habzsi-dőzsi" nem eredményezett hatalmas elhízást.

- Volt hasmenés, volt szorulás, volt gyomorsav túltengés, egyik sem őrületes módon, de ketoban ilyen nem fordul elő. Úgyhogy még a holnap délelőtt lehet ilyen nem ketos, aztán szépen folyt. köv. ketózisban.


Tapasztalatok (közel) negyed év ketogén étrend után itt

Tapasztalatok fél év ketogén étrend után

Ketogén étrend: alapok (link gyűjtemény) itt

Ketogén étrend minta 1 itt, 2 itt, 3 itt, 4 itt, 5 itt, 6 itt, 7 itt, 8 itt, 9 itt

Ketogén reggelik (gyűjtemény) itt
Ketogén ebédek (gyűjtemény) itt
Ketogén vacsorák (gyűjtemény) itt

Ketogén étrendem (heti menüvel):

1. heti összefoglaló itt.
2. heti összefoglaló itt.
3. heti összefoglaló itt.
4. heti összefoglaló itt
5. heti összefoglaló itt
6. heti összefoglaló itt
7. heti összefoglaló itt
8. heti összefoglaló itt
9. heti összefoglaló itt
10. heti összefoglaló itt
11. heti összefoglaló itt
12. heti összefoglaló itt
13. heti összefoglaló itt
14. heti összefoglaló itt
15. heti összefoglaló itt
16. heti összefoglaló itt
17. heti összefoglaló itt
18. heti összefoglaló itt
19. heti összefoglaló itt
20. heti összefoglaló itt
21. heti összefoglaló itt
22. heti összefoglaló itt
23. heti összefoglaló itt
24. heti összefoglaló itt
25. heti összefoglaló itt
27. heti összefoglaló itt


Facebook oldal: Boszorkánykonyha