2014. november 20., csütörtök

Csütörtök (Ausztria 14/11.)


Tegnap bevettem fél altatót. Annyit sikerült vele elérnem, hogy 3-4 óra múlva elaludtam... Szóval nem nagyon használ, pedig a nagymamám beveszi és rá negyed órára már durmol... Mindegy, a zombi időszak egyelőre folytatódni látszik. 

Nagyon korán ébredtem, de legalább láthattam a napfelkeltét.

R: sonkás-sajtos rántotta.


A délelőtt gyorsan eltelt az itteni napi rutinnal meg a főzéssel: kétféle, nekem két napra.

E: kurkuma szószos csirkemell, saláta, majd fent kolbász.


Aztán kerek két órán keresztül azzal foglalatoskodtam, hogy próbáltam elaludni. Persze nem ment. Pedig egész nap úgy éreztem: ebéd után bedőlök az ágyba, és mivel vagyok annyira fáradt, beájulok. Nem jött össze.

A pihenő után kertészkedtünk E-tel. Itt a kerti hulladékot és a faleveleket tilos elégetni, így talicskára és zsákba tettük és elvittük a kijelölt gyűjtőhelyre, két utcányira van.

A hegyek már két napja havasak.



Majd hazajöttünk, gyógyszerezés, újabb indulás: bevásárlás. Közben lekaptam a naplementét.


Ma majdnem két órát sikerült a friss levegőn lennem, ami nagyon jólesett, bár igazán friss volt, 4 fok.

V: zöldségpüré, saláta tökmagolajjal, 2 tojásból rántotta.


(Ha valaki meg tudná nekem mondani, mitől függ, hogy a blog szerkesztő programja mi alapján dönti el, hogy elforgatja-e a feltöltendő képeket, megköszönném...)

No mentem plafont bámulni...

Szép estét, jó éjt mindenkinek!

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

:)

Az légy, aki vagy, érezd jól magad ... :)


Kurkuma szószos csirkemell

Hozzávalók (2 adaghoz):

- 2 szelet csirkemell filé
- 2 ek kókuszzsír
- 2 ek cocomas (kókuszsűrítmény)
- kurkuma
- só
- bors
- natur vegeta.

Elkészítés:


- A kókuszzsírt serpenyőben megmelegítettem.
- Közben a csirkemellet feldaraboltam.
- A húst a zsírra tettem, nagy lángon fehéredésig sütöttem mindkét oldalán.
- Megszórtam a fűszerekkel, felöntöttem annyi vízzel, hogy ne lepje el teljesen.
- Amikor megpuhult, hozzáöntöttem a cocomast és összeforraltam vele.
- Gyorsan kész és nagyon finom.

Egy más fajta kurkumás csirke recept itt.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Kérdések és válaszok

Sok kérdést kapok, megtisztelő, hogy érdeklődtök, hogy kérdeztek. Sokan ugyanazt kérdezitek vagy nagyon hasonlót, így itt most jöjjenek a leggyakoribbak:

1. Te hogyan és miért kezdted el az életmódváltást? Nem mondod, hogy te is rubintrékáztál?



"Iszonyatosan utáltam magam, irtózatosan kétségbe voltam esve, meg voltam róla győződve, hogy ha így folytatom, zsíros hulla lesz belőlem - hamarosan."

A kezdetekről és az Update-ről itt írtam.

2. Hogyan kezdjem el?



"Az élet rövid. Hogy mennyire, azt csak később látni. Ha kicsit előre gondolkodunk, nem akkor kellene majd siránkozni. Hanem most élni, tenni, megtenni.
Nincs ideális hely, nincs ideális idő. Csak a most van. Ez a pillanat. Ha elszalasztod, akkor már csak a múlt.
Nincs "megfelelő" cél. Csak a cél van, ami Neked fontos. Ami nélkül nem sokat ér az egész. A Te célod nem lehet az enyém, az enyém sem a Tiéd. Magunknak kell tudnunk, mi az, ami annyira fontos, hogy hajlandóak vagyunk tenni is érte.
Tudok tippeket adni, elmesélhetem, én hogyan csináltam, de a saját célodért Neked kell tenned. A hogyanban tudok segíteni, a miértet Neked kell mellétenned."

Néhány tippet itt írtam le, ennek az előbbi idézetnek a folytatásaként. De a legfontosabb: csak kezdd el, csináld és ne add fel!

3.Hogyan lehet keresni a blogodban?

A blog felület jobb oldalán található a "keresés". Be kell írni a keresett címet vagy kifejezést, erre kidobja a találatokat.

Létezik egy címkék felirat is a jobb oldalon, ott a különféle témákra kattintva adja ki a találatokat.

4. Szeretnék paleozni/ketogénezni, de a tejtermékekről nem vagy csak részben mondanék le. Lehet így?

Nem. A paleoban nincs tejtermék. A ketogén étrendnek több képviselője van, a vélemények a tejtermékekkel kapcsolatban megoszlanak. De tudok saját példát felhozni arra, milyen, ha fogyaszt az ember tejterméket és milyen, ha nem. A Tejmentesen című bejegyzésben írtam erről anno, amikor elkezdtem a paleot.


5. Sokat hallottam a ketogén étrendről, szeretném én is elkezdeni. De hogyan?

Az interneten és különböző facebookos csoportokban is rengeteg információt találhatsz. A blogon van egy link gyűjtemény, ahol folyamatosan gyűjtöm az infókat. Itt a kezdéshez minden anyag megtalálható. Vannak étrendek is, a saját heti menüimet is feltettem.


6. Most végülis mi a célod? A ketogén mellett mit edzel?

Hálás vagyok magamnak, amiért anno elértem az álom súlyomat. Aztán jojóztam vele kicsit, majd a keto óta plusz-minusz pár dekával tartom is. Azért még inkább hálás vagyok magamnak, mert sikerült kikerülnöm a mérleg bűvköréből. Előfordul, hogy hetekig eszembe sem jut. A tükör és a ruháim sokkal pontosabb képet adnak a testemről, mint a mérlegnek nevezett szerkezet.

A célom a további tónusosodás. Szeretném, ha az izmaim feszesebbek lennének. A belső combomnál főleg, mert az az egyetlen hely már csak, ahol nagyon laza az izomzatom.

Hat hete kezdtem el saját súlyzós programot. Heti hat edzés, külön izomcsoportokra, két gyakorlattal, egy pihenőnappal. Az első két hétben 3 sorozat 15 ismétléssel, a második két hétben 4 sorozat 15 ismétléssel, a harmadik két hétben 5 sorozat 15 ismétléssel. A súly minden gyakorlatnál akkora, amennyivel az első 15 ismétlést még meg tudom csinálni.

42. heti edzésterv itt
43. heti edzésterv itt
44. heti edzésterv itt
45. heti edzésterv itt
46. heti edzésterv itt
47. heti edzésterv itt

A következő hat hetes etapban komplexebb edzések jönnek, heti négy edzés, három pihenőnap. Az első két hétben 3x15, a harmadik héten 4x15, a negyedik héten 5x15-ös sorozat- és ismétlésszámmal. Az utolsó két hét pihenő lesz.

7. Miért nem írsz többet magadról?

A keto mellett ezzel kapcsolatos a legtöbb kérdés. Szívesen megteszem majd, amint lesz és tudok is miről írni. Magamnak is nehéz megfogalmaznom az állapotomat, írásban, nyilvánosan végképp nem szeretném, ha blog átmenne egy nyűgös-nyígós-könnyes szappanoperába. Szóval amint képes leszek rá, írni fogok többet magamról.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Motiváció

Kitartás, akarat, fegyelem = eredmény:

https://www.facebook.com/video.php?v=10152707052223236&set=vb.84236208235&type=2&theater