2014. augusztus 4., hétfő

Hétfő (sok apró öröm, Color Band, sweet home)


Tegnap este fáradtan, de boldogan írtam meg az utolsó kinti blog bejegyzést. Fáradtan, mert az elmúlt hetek nem tűntek el nyomtalanul: a sok nem alvást nem lehet hamar bepótolni, ráadásul sokszor még mindig hajnali kettő, három körül sikerül csak álomba szenderülnöm. És nem mellesleg megint lehúztam 14 munkanapot folyamatosan, no meg megmásztam egy hegyet is :) De boldogan, sok dolog miatt. 

Reggel fáradtan, iszonyatos izomlázzal, magamtól ébredtem 3 óra alvás után. Gyorsan bepakoltam a még elöl lévő cuccomat, felöltöztem, sminkoltam (szemceruza, szempilla spirál), 8-tól a szokásos rutin E-tel. De előtte bekapcsoltam a gépet. Mindig megnézem, a húgom írt-e üzit, vagy írt-e a blogjába (Sweetmami), így tudom, hogy vannak a gyerekek, hogy van ő. Nekem ez nagyon fontos. És volt egy kis időm még, hát megkukkantottam, hogy áll a blog a receptes oldalon: majd' 400 blogból a 87. :)

Reggeli: 2 tojás, 2 szelet sonka (rántotta), kávé (előtte a szokásos vitaminok).

A múltkor totális idegességgel, gyomorgörccsel jöttem haza, igazándiból legszívesebben maradtam volna még kint. Most pedig alig vártam, hogy jöjjön értem a busz. Hiszen van hova hazamennem, van fedél a fejem felett, G-ral is találkozom (nagyon vártam már), rengeteg program és új élmény vár, így a hazaút gondolata is boldogsággal töltött el. 

Valahogy éreztem (hajaj, bizony, a megérzéseim a mai napig tökéletesen működnek!), hogy hamar ott lesznek értem. Teljes nyugalomban végeztem E. reggeli gondozását, hordtam le az utazótáskát és a többi holmit a bejárathoz. És fél 10-kor meg is jelent A., a váltótársam és Peti, a sofőr a bejáratnál. (Hogy ezt a nevet miért írom ki, kicsit lejjebb kiderül.)

Maga az utazás is most kicsit más volt, mint eddig. Lazább, nyugodtabb, oldottabb. Ausztriában nézelődtem. Másfél éve járok ki, havonta kétszer megteszem majdnem mindig pontosan ugyanazt az utat, de nem győzök betelni a hegyek, az erdők, a táj, a sokféle zöld és kék látványával.






Nézelődtem, fotóztam, és közben beszélgettünk. Mint a múltkor kiderült: R. volt párja anno az osztálytársam volt Tamásiban, M-tal is régóta utazunk együtt, az ő lányának volt egy tamási udvarlója, K. pedig gyakorlatilag a szomszédasszonyom volt, amikor G-nál laktam még, és soha nem találkoztunk. Sőt a sofőrünknek is volt egy regölyi haverja, akivel Tamási "fele" szoktak menni. (Én anno tamási lány voltam.) Még hogy minden út Rómába vezet!


Ő pedig a sofőrünk, Peti, Horváth Péter. Pontos, rendes, cipeli a csomagjainkat (ma is segített felcipekednem az emeletre itthon), már fél éve minden egyes alkalommal biztonságban kivisz és hazahoz minket, megáll, ha valakinek mosdóra van szüksége, szóval nagyon rendes. És mindezek mellett zenél is. A Color Band zenekar dobosa. Sajnos élőben még nem hallottam őket, de a 600 dalos repertoárjukból biztosan lenne jó néhány szám, amire tudnám ropni egy lakodalomban :) Ha lakodalmat készültök tartani, érdemes a honlapjukra kattintani, hátha :)


Azért hosszú ez az út, még ha végig a maximum megengedett sebességgel száguldunk is. És az anyósülésen szívás nyáron az utazás: egész úton oda tűz a nap, hiába megy a klíma, az üvegfelület csak úgy ontja a forróságot.













Nagyon jókat, tényleg jókat beszélgettünk étkezésről, étrendekről, allergiáról, munkáról, utazásról, kapcsolatokról (...), és sokat nevettünk, így gyorsabban telt az idő. K. húszon-évesnek tippelt, hát örültem neki :) 


Ebéd: csokikrém.

Vacsora: sonka, házi szalámi, 2 szelet sajt.

És most jön az, hogy ha mindent le szeretnék írni, ami történik velem mostanában, és ami azóta történt, hogy ma hazaértem, akkor egész nap a gép előtt ülhetnék (de akkor nem történne semmi extra;-) ).

Gyors találkozás azzal, aki nagyon fontos.

Gyorsan elintéztem, amit utálok: kipakolás, mosás, teregetés, mosogatás, elpakolás.

A kicsi kocsim hűségesen megvárt a terasz alatt.


Megint nézhettem a teraszomról repülőt (imádom a röpcsiket).



Örömködhettem, előre várva az esti randit ;-), bolondozhattam, melltartó nélkül mászkálhattam, mezítláb. 


Én alapból szeretem a viccet, szeretek bolondozni, nagyon szeretek nevetni, imádom a fekete humort (nézni is, olvasni is, művelni is), és szerény véleményem szerint mindenki sokkal szebb, ha mosolyog. :-) Szeretek bandzsítani, pofákat vágni, hangosan hahotázni. Még gimis voltam, amikor egy srác azt mondta: úgy nevetek, mint a vadalma :-) Szeretek jókat kacagni, kuncogni, és mostanában felelevenítem ezt a régen elfeledett élményt. Mert ez aztán igazán nem kerül semmibe, ráadásul sokkal jobban is érzem magam tőle :-)

"Soha nem mondtam, hogy légy olyan, mint én. 
Azt mondom, légy önmagad, és különbözz a többiektől."
Marilyn Manson



Nagyon furcsa ez az érzés, furcsa még leírni is, hiszen az elmúlt hét hétben annyi, de annyi rossz dolog történt, de mindez végül is kinyitotta a lelkem ajtaját és ablakait, és olyan energiákat, érzéseket szabadított fel bennem, amik nagyon régóta csak szunnyadtak a mélyben, amiket már kezdett teljesen eltakarni valamiféle sötét, vastag pókháló. Kezdek értelmes kérdéseket feltenni magamnak, kezdek belelátni a saját gondolataimba, kezdem érteni és érezni, mi az, amit szeretnék, kezdek tudni megtanulni a jelenre figyelni és abban élni, elfogadni, ami van, és feladni azt az elvet, hogy ugyanazt várhatom el a másiktól, amit én adok. Szóval furcsa érzés és furcsa leírni is, de teljes mértékben így érzem és le is írom: boldog vagyok :)

Ketogén étrend 7. hét, összefoglaló

Évek óta foglalkozom különböző étrendekkel. Olvasom, tanulmányozom őket. Sokat ki is próbáltam. A paleo kapcsán találkoztam a ketogén étrenddel. Olvastam róla és badarságnak tartottam. Ennyi zsír? Ilyen kevés fehérje? Hol vannak a gyümölcsök? Aztán egyre többet olvastam róla és kezdtem megérteni, hogyan is működik. De belevágni csak egyszer mertem, akkor is abbahagytam, mert nagyon keveset tudtam róla és hát nem is jól csináltam. De idén gyakorlatilag akaratlanul kezdtem el, vagyis inkább elkezdődött. Sok év kínlódás, szénhidráttól való rosszullét és ÁLLANDÓ, falkaparós éhségérzet után elkezdtem azt és úgy enni, amit és ahogy a szervezetem kívánt. Érdekes módon nem a csoki kellett neki, nem süti vagy üdítő. Néhány nap után rájöttem, hogy ez ketogén lehet. Utánaszámoltam: az volt. Csodálkoztam kicsit, de örültem is. Mert aki szenvedett már attól, hogy bármit és bárhogyan eszik, mégis mindig, FOLYAMATOSAN éhes, de annyira, mintha napok óta egy falatot sem evett volna, az tudhatja, milyen felszabadító érzés, ha végre nem éhes, nem állandóan a kaján jár az esze, nem sóvárog, nem ténfereg pityeregve a konyhában, hogy valami éhség-csillapító után kutasson.

Mivel hetedik hete így étkezem, közben rengeteget olvasok a témában, kérdezek, tanulok. Mert ez még az "én ketogénem", még sok finomítani való akad, változtatni való alapanyagokon, mennyiségeken, minőségen. De jó úton haladok, jól érzem magam, jókat eszem, a testem pozitív irányban változik.

Tehát nem fogyókúraként, nem fogyási szándékkal vágtam bele.

És szerencsére az allergián, asztmán és arrythmián kívül nincs is betegségem, se autoimmun, se más, így nem megyek a falnak, ha vannak olyan napok, amikor icipicit magasabb a fehérje napi aránya vagy 10% fölé megy a szénhidrát arány.

Nem számolok előre, nap végén szoktam néha megnézni, hogy alakult a tápanyageloszlás, de nagyon spontán módon érzem, mit és mennyit kell ennem ahhoz, hogy tartsam a ketogént.

És itt szeretném megjegyezni, hogy ha ahogy eszem, nem tartozna semmilyen kategóriába, akkor is maradnék ez az étrend mellett. Tehát gyakorlailag nem a ketogén étrendet akarom tartani, hanem úgy enni, ahogy az a szervezetemnek a legjobb. És eddig ez a legjobb. Sokan kérdezitek: meddig akarom ezt az étrendet tartani. Csak azt tudom mondani: nem akarok semmit tartani, figyelek a szervezetemre, és addig eszem így, amíg jólesik.

Semmi nem hiányzik. Se a sok gyümölcs, se a sok zöldség. Zöldséget majdnem napi szinten eszek, gyümölcsöt nagyon ritkán. De nem hiányzik.

Vannak dolgok, amikre külön odafigyelek.
  • Használok még mesterséges édesítőt, a kávéba. De tudatosan csökkentem a mennyiségét. Én mindig nagy bögre kávét iszom reggel, régebben 4 db édesítővel ittam, ma már 2-vel. És fokozatosan csökkenteni fogom ezt is, egészen addig, amíg megszeretem az üres kávét.
  • Eritritet használok, nem vettem észre, hogy emelné az inzulin szintet, de ezt is csak ritkán a palacsintához és a csokikrémhez.
  • Régebben iszonyat erős kávét ittam, ma már ez is lájtosabb.
  • Meggyőződésem, hogy az emberi szervezetet nem ücsörgésre, hanem mozgásra "találták ki", így igyekszem annyit mozogni, amennyit csak lehet. Az osztrák két heteimen ez nagyon kínos téma, de otthon megoldom. Azért most a két hétben sikerült itt kint hegyet másznom :)
  • Érdemes a bejegyzés végén található többi összefoglalót is elolvasni, azokban is sok tapasztalatról beszámolok.
  • Jól vagyok, teljesen jól fizikailag.

Hétfő:
R: kávé, sonkás tojás (2 tojás, 2 szelet sonka, 1 ek kókuszzsír)
E: 100g kesu
V: gombás csirke (70g hús), saláta tökmagolajjal.
Részletek itt

Kedd:
Reggeli: 2 sonkás tojás, kávé.
Ebéd: 1 főtt tojás, 2 szelet sajt.
Vacsora: gombás csirke.
Részletek itt

Szerda:
R: vitaminok, sonkás-sajtos tojás (2 tojás, 3 ek kókuszzsír, 2 sz. házi sonka, marék cheddar)
E: tonhal saláta (1/2 doboz tonhal, fél kis vöröshagyma, só, 30g jégsaláta, tökmagolaj, mustár)
V: kolbászos tojás (2 ek kókuszzsír, 5 sz. házi kolbász, 1 tojás)
EdzésFocus T25 Alpha Ab Intervals, Lower Focus (reggel)
Napozás: ebéd után 2x20 perc teljes testes.
Edzés 2: Focus T25 Alpha Cardio délután

Csütörtök:

E: saláta, sült kolbász
V: gombás csirke
Edzés: pihenőnap
Mozgás: délelőtt 2 óra sétadélután 1 óra kertészkedés.
Napozás: 2x20 perc (nudi, hihi)
Részletek itt

Péntek:
R: sonkás tojás (2 tojás, 2 sz. sonka, 2 ek kókuszzsír)
E: tojás saláta
V: rumos csoki
Edzés: Focus T25 Alpha Stretch
+ mozgás: 2 óra séta
Részletek itt

Szombat:
R: sonkás-sajtos rántotta, kávé.
E: (1200 méteren) házi szalámi, sajt, 50g mogyi.
V: maréknyi sült csirke, saláta tökmagolajjal.
Részletek itt
Mozgás: hegymászás

Vasárnap:
R: sonkás rántotta, kávé.
E: csokikrém, 40g mogyoró.
V: marék sült csirke, saláta tökmagolajjal.

Ketogén étrend: alapok itt

Ketogén étrend minta 1 itt, 2 ittitt, 4 itt, 5 itt, 6 itt
Ketogén étrendem (heti menüvel):
1. heti összefoglaló itt.
2. heti összefoglaló itt.
3. heti összefoglaló itt.
4. heti összefoglaló itt
5. heti összefoglaló itt
6. heti összefoglaló itt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha