2014. július 9., szerda

Elgondolkodtató

Ez a férfi 80 éves és minden reggel reggelit visz a feleségének. Kérdezték tőle: Miért van az Ön felesége öregek otthonában? Ő azt válaszolta: Mert Alzheimer kórban szenved. Ekkor azt kérdezték tőle: Az Ön felesége foglalkozna azzal, ha Ön egy reggel nem hozna reggelit neki? A férfi azt válaszolta: Ő nem emlékszik... Nem tudja azt sem, hogy én ki vagyok. Öt éve nem ismer már meg.
Meglepetten mondták neki: Milyen csodálatos dolog! Ön még mindig viszi a feleségének a reggelit annak ellenére, hogy ő már nem is ismeri meg Önt?
A férfi elmosolyodott, a szemeibe nézett, megszorította a kezét, aztán azt mondta: "Ő nem tudja, hogy én ki vagyok, de én tudom, hogy Ő kicsoda!"




(forrás)

Szerda: sej, haj, szelence...

 A hajnali démonjárás után volt már négy óra is, amire nagyon nehezen el tudtam aludni. Reggel nyolc előtt arra ébredtem, hogy a hotel három szláv bicajos vendége az ablakom alatt karattyol meglehetősen temperamentumosan és mindez fortissimoban. Kiszaladtam az étterembe (a szobámmal szemben van), lecsekkoltam, hogy van még tojás, aztán vissza a szobába. Akkor vettem észre, hogy hálóruhában és kócosan tettem mindezt. De aztán tudatosítottam magamban, hogy nem érdekel. Átöltöztem és elvonultam reggelizni.
Délelőtt város, felcuccolás az új albérletbe. Most alaposabban megnéztem. Hát hatalmas. És nagyon jó helyen van: a város szélén, így csendes, nyugodt, parkkal körbevett, a terasz előtt itt is fák, van parkoló, rálátok a kocsimra. Kell is a Boszinak a nagy lakás (haha). A nappaliban blogkodik, a hálóban alszik, a konyhában kreatívkodik, a hátsó szobában edz :) Plusz két nagy folyosó, fürdő, wc.

Majd ebéd.

Ebéd után jó fél óra napozás.
Aztán aludni lett volna jó, de többen hívtak telefonon. Érdeklődtek, mi van velem, hogy vagyok. Zs., egy volt ápoló kolleganőm is keresett, sőt meghívott jövő héten egy napra magához. Keresett M. is, a húgom kis (?) fia, hogy mikor megyek. Hivatalos vagyok jövő héten az egyik legjobb barátnőm szülinapi bulijába is... Zsák a foltját megtalálja, avagy a hasonló hasonlót vonz: csak egy felismerés és egy döntés volt délelőtt, hogy előszedem én azt a szelencét, hogy lecarom, ki mit gondol, hogy én bizony nyitni fogok, és lám: mások is nyitnak felém.

Azon már tegnap is morfondíroztam, hogy én mindig mindent magam akarok megoldani. Egyedül, mert képes vagyok rá, mert erős vagyok, mert el tudom intézni. Komolyan mondom: sok év alatt nem sok segítséget fogadtam el (makacs vagyok, igen). No de miért nem? Egy szakályi kolleganőm kisfiától hallottam anno, hogy kérni nem kell, de amit adnak, el kell fogadni. Ez kérem egy bölcs tanács. Hát nem kérek, de ha segítséget kapok, el fogom fogadni (ezt már ma is megtettem). És az is járt a fejemben (ez már kint Knittelfeldben is), hogy meglehetősen rosszul állok a pénzügyeimhez. Mert az egy dolog, hogy tényleg nem költekezem, de nem is költök magamra. De miért nem? Akkora érvágás negyed évente egy masszázs? Vagy pénzkidobás egy évben egyszer-kétszer elmenni fodrászhoz, hogy legalább néha ne magam fessem a hajam? Akkora luxus nagy ritkán egy új ruhadarab? Így fogtam magam, elmentem az első elérhető fodrászatba. Megkérdeztem, van-e mára időpont, és volt! Negyed órát kellett csak várnom és már ülhettem is a székbe. Ráadásul a fodrász csajjal nagyon jól megtaláltuk a közös hangot, tök jót beszélgettünk. Azon pedig nagyon jót derültem, hogy amikor szóba került a korom, ő 29-nek gondolt, és amikor megtudta, hogy egy tízest még hozzá kell adjon, zavarba jött, mert hogy az elején kapásból letegezett :)

Közben hívott a főbérlő, hogy mehetek papírozni. Úgyhogy a fodrász székéből a kocsi ülésére ültem át, onnan pedig a főbérlő kanapéjára. Aláírtuk a szerződést, így mától hivatalosan is fedél van a fejem felett :) És ott is szóba került a korom, és ott is nagyon meglepődtek, amikor megtudták, ők is fiatalabbnak néztek :) (Ahhoz képest, hogy harmadik hete nem alszom, nem is rossz.)

Holnap délelőtt kijelentkezek a hotelból, búcsút veszek ettől a gyönyörű kerttől, ahol az utóbbi három nap bejegyzéseit szerkesztettem, aztán felmegyek életem új színterére, az egyelőre zsákokkal és dobozokkal teli albérletbe. És megkezdődik egy újabb fejezet.

A lelkem még nagyon nincs rendben. Iszonyatosan kusza vagyok és még mindig nehezemre esik a koncentrálás. Nem lesz könnyű menet, de valami elindult. Van fedél a fejem felett, iszonyú sokan segítettek és segítenek, rengeteg nagyon kedves embert ismertem meg. Felnyitottam a Boszi szelencéjét és elkezdtem megkeresni önmagam, konkrét lépéseket tettem meg már ez a pár nap alatt is. Olyan érzések kezdenek felszabadulni bennem, amiket eddig nem ismertem. Nagyon jó és érdekes érzések. De holnap ki kell majd mennem este egy lakatlan helyre és ordítanom kell egy (kettő, három...) hatalmasat, aztán cafatokra kell püfölnöm egy párnát, mert ki kell adnom magamból valahogy a dühöt, a fájdalmat. Hogy végre megnyugodjak legalább annyira, hogy elűzzem az éjjeli sötétség démonait, a képeket a fejemben, hogy végre tudjak aludni.

R: 2 tükörtojás, 2 fél szelet sajt, paprika, paradicsom, vaj, tea, kávé, kis alma.
E: cigánypecsenye.

Délutános, megjegyzéses

Ha úgy vesszük, én megkaptam mindkettőt: az időt is, a helyet is. Egyedül lehetek a gondolataimmal... Nem vágytam erre, mert társas lénynek tartom magam, nekem olyan lételemem az érintés, az ölelés, mint a víz vagy a levegő. De valamiért így történt, tudom, hogy ennek is oka van. Két és fél hét alatt leginkább eddig a túlélésért küzdöttem. Hogy képes legyek lélegezni, hogy tudjak annyit enni, ami a szervezetem alapvető működéséhez elegendő, hogy képes legyek olyan minimális mértékben irányítani a gondolataimat, hogy ne bolonduljak meg, hogy reggel fel tudjak kelni az ágyból, és ne akarjak ott maradni örökre. Vannak dolgok, amik kapásból megváltoztak bennem. Például nem érdekel, ki mit gondol rólam. Eddig "külső kontrollos" embernek tartottam magam, azaz nagyon fontos volt, mit gondolnak, hogyan gondolkodnak rólam mások. Ennek szellemében igyekeztem megfelelni mindenkinek. Nagy hiba volt. Csak ezerszer ellenőrzött ruhában voltam hajlandó kimenni az utcára: tiszta legyen, jó illatú, passzoljon színben, mintában, csinos legyen, ne hangsúlyozza a combom, mert azon ugye van még mit dolgozni. Már kint Knittelfeldben észrevettem, hogy már nem érdekel. Vagyok annyira tiszta és igényes, hogy bárhol, bármikor megfelel az öltözékem. Simán glasszáltam a rövid nadrágomban és egy szál pólóban. És itthon is. Az alkatom pedig tök normális. És folyamatosan teszek azért, hogy jobb legyen. Eddig minden cselekedetemet aszerint ítéltem meg, hogy majd mások hogy fogják értékelni. Hogy tetszik-e majd az olvasóknak, amiket a blogra felteszek; ugye mindenki elégedett lesz, ha sokat mosolygok; az én gondolataimnál fontosabb a többieké, majd meghallgatom őket és segítek, ha kell, majd én minden dolgom egyedül megoldom; ha otthon nem szeretik, ha a hobbimról beszélek, akkor majd magamban gondolkodok csak az edzésről és az étkezésről... Sőt úgy edzettem, hogy a párom munkarendjéhez és bioritmusához alakítottam mindent, nehogy zavarjam, nehogy felébresszem, nehogy akármi. Most döbbentem rá igazán, hogy akkor eddig hol voltam én? Szeretek táncolni. Mikor táncoltam utoljára? Szeretek énekelni. Mikor hallottam a saját hangomat utoljára? Szeretek múzeumba menni. Mikor voltam ezelőtt? Imádok hosszan, sokáig csókolózni. Hol vannak már a maratoni csókcsaták? Egyszerűen bezártam magam Pandora szelencéjébe és a kis dobozt eldugtam a lelkem leghátsó zugába. És még jól le is takargattam, nehogy véletlenül észrevegyem, hogy ott van... Hogy ott vagyok. Hogy élek. Hogy létezem és olyan vagyok, amilyen. És hogy mindezt a világért se kelljen senkinek megmutatni.

Az egyik lecke a történések után adott: el kell fogadnom önmagam olyannak, amilyen vagyok, határozottan állni a világban, elő kell kaparnom az önbizalmam, mert tudom, hogy -mint mindenki- egyedi vagyok, megismételhetetlen, és a rossz tulajdonságaim mellett azért akad jó pár jó is.
És most őszintén: miért kellene, hogy érdekeljen, hogy a Földön élő több milliárd emberből néhánynak mi a véleménye rólam? ;)

Ketogén étrend minta 3


"Jó étvágyam van, többet eszem, mint a társaságom legtöbb tagja.

Reggeli: 2-3 lágy tojás vagy szalonnás rántotta és kávé üresen. 

Ebéd:natúr főtt és/vagy sült (roston is) húsok, csirke, marha, disznó, liba, birka, stb.,

Minél inkább legelő állatok húsát választom (marha, birka, bárány, kecske).
Lacipecsenyésnél sült vagy főtt húsok, sült szalonna. Máshol pörkölt, amiből kieszem a húst (a szaftot nem), paleo debreceni, paleo angol szalonna.
Hal (például sült hekk, amiről lehántom a panírt, amivel együtt lejön a bőre is, és a gyönyörű fehér húst eszem), de néha roston lazac is (de drága), 
ha kevés volt pár (vagy több, akár 4-5) tojásból rántotta sok (liba)zsíron, kenyérszalonnával. 
Étteremben olyan választok, amiben van natúr hús, például steak, vagy hal.
Ha a társaságomban van, aki megeszi a köretet, akkor azzal kérem, ha nincs vállalkozó, akkor anélkül. Olyan is van, hogy ilyenkor a garnírungot nem számítják fel(!). 
Megbízható helyen, ahol biztos, hogy húsból és csontból főzik a húslevest, eszem ilyent, néha kis(?) erős paprikát teszek bele.
Halászlét is szoktam enni (sajnos ritkán), de csípősen. A tejet nem szeretem, de az ikrát igen. 

Vacsora: Mint az ebéd.

Éjszaka is eszem, ha éhes vagyok lefekvés előtt. Tojás (rántotta) a leggyakoribb, vagy valami maradék, amire kedvem szottyan. 

Akkor eszem, amikor éhes vagyok. 

Ivás: Csapvíz vagy ásványvíz, és kávé. Ritkán tea, többnyire gyümölcstea (például erdei szamóca)."

(Forrás: Roóz PÉter)

PÉter, köszönöm, hogy megoszthattam!

Ketogén étrend: alapok itt

Ketogén étrend minta 1 itt, 2 itt.
Ketogén étrendem:
1. heti összefoglaló itt.
2. heti összefoglaló itt.
3. heti összefoglaló itt.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Hajnali, megjegyzéses

Hajnali fél egy múlt. Ágyban voltam már, próbáltam elaludni, de nem megy. Démoni ködként száll le már harmadik hete minden áldott este a sötétség. Belopakodik és elkezdi hinteni a fejemben a képeket. A múltbéli dolgokat, a megérzéseimet, amikre rá-rákérdeztem, és vagy hittem a válaszban, vagy hinni akartam, de minden maradt ugyanúgy. Mintha diavetítésre állították volna az elmémet. Csak sorakoznak a képek: ő és a másik, ő és én, ők, mi, ők, ők, ők... És persze sírni kezdek, és persze nyugtatom magam, de nem hagynak alább a könnyek, jön a zokogás, a csurom vizes párna, aztán fázom, nagyon. Ilyenkor már érzem, hogy nagyon kevés vagyok magamnak, hogy ahogy nő a fájdalom, én úgy zsugorodok össze, ilyenkor kifakad belőlem és megszólítom. Igen, Istent. De sosem válaszol. Ilyenkor sosem. De napközben, amikor éppen kezdenék elmélyedni valamiben, határozottan érzem, hogy figyelt rám hajnalban. Nem oldja meg a gondjaimat, nem ad nekem rózsaszín vattacukor lélekbuborékokat, hanem kérdez. Kérdéseket tesz fel. De újat mindig csak akkor, ha az előzőt már megválaszoltam. Néhány napja tette fel a következőt: Miért van az, hogy te állandóan csomagolsz? Hogy ilyen sokszor költözöl? Hogyhogy ez lesz a 15. lakhelyed? Nagyon elmés és jó a kérdés. Lesz időm gondolkodni rajta hajnali 3-ig, amilyen tájt mostanában el szoktam tudni aludni...