2014. július 8., kedd

Bölcs


Kedd: két lábbal a hotelben, fél lábbal az új helyen...

Kegyetlenül nehezen sikerült csak elaludnom. Vadul kalapált a szívem, a fejemben villámként cikázva zúgtak a gondolatok, a képek: a két hét történései, a hétfői nap zsúfoltsága, a rengeteg új élmény és információ. Három óra alvás után hűvös reggelre ébredtem. Egy frissítő tusolás és egy hatalmas zivatar után sétáltam egyet a parkban.



Negatív. Ilyennek éltem meg a ma reggelt. Nem rossz értelemben. Hanem úgy, mintha a sors minden életerőt, energiát kivett volna belőlem. De csak azért, hogy újat kaphassak. Teljes vérátömlesztés: testileg, lelkileg. 

Csak ültem a kerthelyiségben, a vihar után rám-rámpottyant a fáról egy-egy csepp hideg eső. Még mindig cikáztak a gondolataim, hagytam őket, hadd rohangáljanak. Olyanok voltak, mint a gyerekek, amikor "bandáznak". Volt köztük egy irányító, egy vezér, a többiek hallgattak rá. És ez a kis fő kópé azon morfondírozott, hogy megvédje ezt a kis Boszit. Azt kiabálta, hogy tudja jól, hogy szeretek segíteni, ott lenni másoknak, tanácsot adni, kérdést megválaszolni (...), de most arra van szükségem, hogy azt tegyem, ami nekem jó, meg kell erősödnöm és akármilyen nehéz lesz, de le kell ülnöm magammal időről időre és helyre kell tennem a testi után/mellett a lelki világomat is. Azt is oda-odamormolta, miközben igazgatta a többieket, hogy nem kell megfelelnem senki elvárásainak. Hogy biztosan sokan várják, hogy döntsek: hogyan tovább, de ez egyedül az én ügyem. Hogy nem szabad halogatnom az "önkonzultációt", viszont nem kell ma este pontosan 8.00-ra eldöntenem, mit kezdek majd az életemmel. Mert ez képtelenség is. Ennem kell rendesen, pihennem sokat, megerősödnöm, és közben intézni a dolgaimat. 

Így megkukkantottam az éttermet, elmentem reggelizni. 

A fejemet nem ér nézni. Tényleg nagyon kivagyok. Azért próbáltam nyitva tartani a szemem és mosolyogni, nehogy elijesszek bárkit is :)

Mit eszik egy boszi egy hotelben reggelire? Hát  frissen készített, jó meleg tojásrántottát. Meg két fél szelet sajtot és kávét.

A két szelet paradicsomot és a szelet erős paprikát is megettem.

És sóztam is a tojást.

Amikor végeztem, ittam még egy kávét.

Imádom a szállodai kávét, és a tojásrántottát is. Talán azért ízlik annyira, mert nem nekem kell elkészítenem...

És egy kis almát is ettem, megvolt így a mai szénhidrát adag.


Majd még egy séta és egy kis punnyadás a kertben. Közben összeraktam a mai napot fejben. Délig pénzügyek, tankolás, mobil internet vásárlás, A-tól kicuccolás a tárolóból, és ha belefér még az időbe, néhány dolgot felviszek az új albérletbe.



A terv nagyon jól sikerült. Mindent elintéztem, sikerült egyszerre mindent bepakolni a kis autómba.



Volt még délig némi időm, így legalább annyi dolgot felvittem az új helyre (még jó, hogy csak első emelet - nem, nem a Kikiék :) ), hogy kilássak az autóból jobbra. A vezető ülés mögül még fel kellett volna vinni a zsákot, mert bár nem vagyok az a hosszú lábú nőszemély, de így alig férnek el a csülkeim a kormány alatt. Ám maradt a pakk, dél lett és el is fáradtam. 

Tegnap megmutatták ugyan a főbérlők a lakást, de őszintén bevallom: egyáltalán nem tudtam figyelni, nem emlékeztem rá, milyen. Most körbekukkantottam. A konyha oké, a nappalit lehet használni "élettérnek", ott van egy terasz is, a hálóban egy nagy ágy, és van egy harmadik szoba, ahol ha az asztalt félre húzom, tökéletesen el lehet férni tornázni! Ha jól láttam, szőnyegpadlós, így nem kell vennem matracot sem :)

Beparkoltam a hotelhez (úgy néz ki szegény kocsim, mintha egy búcsús cigányé vagy egy román árusé volna...), és mivel szó szerint folyt rólam a víz, letusoltam, hajat mostam  és bikinibe öltöztem. Igen, tudom, ez a régi bikinim, de fogalmam nincs, melyik zsákban és hogy a kocsiban vagy már az új helyen van-e az új... Fogtam az utazós plédemet, kivonultam a kertbe és napoztam. Nem figyeltem az órát (nem is vittem ki magammal), addig feküdtem, amíg csak bírtam. Aztán letusoltam jég hideg vízzel.
Mivel korgott a gyomrom (már második napja korog a gyomrom, ha enni kér, ez nagyon jó jel, két hétig szegény egyáltalán nem kért enni...), elkészítettem a -késői- ebédemet és a hűvös szobában belakmároztam.


Aztán kikapcsoltam mindent és aludtam. Jó két órát. Most még kitalálom a programot a nap hátralevő részére és összerakom a fejemben a holnapit, aztán kutatok valami vacsora lehetőséget arra az esetre, ha éhes lennék, majd újra minden kikapcs és alvás, lehetőség szerint reggelig.


Végül maradtam a kertben, ücsörögtem a napon, telefonáltam, neteztem, összeírtam a holnapi és heti teendőket. 


Majd bemutattam egy varázslatot: hogyan legyen vacsora az asztalon az utazótáskából címmel. Rumos csoki készült, most mák és víz nélkül, 2 ek volt a cocomas (kókuszsűrítmény), kb fél ek az eritrit (édesítő). Irtózatosan le lehet szokni az édesítésről. Cukrot, cukrosat évek óta nem fogyasztok, édesítem még a kávét, de amúgy egy kiló eritrit nekem egy évig simán elég. (Amit néha, főleg forró, nyári napokon még néha iszom, az a cukormentes kóla. Kövezzetek meg érte nyugodtan ;) )


R: tojásrántotta (kb 3-4 tojásnyi), 2 fél szelet sajt, 2 szelet paradicsom, 1 szelet erős paprika, 1 kis alma.
E: 2 főtt tojás, kis darab házi kolbász, 2 szelet sajt, marék mogyoró.

Folyadék: 2 liter víz.

(A vitaminjaimat eddig még nem találtam meg a zsákokban, így ma ohne vitamin vagyok.)

Bölcs

" Ha döntened kell, az is döntés, ha nem döntesz! "


Ketogén étrend: alapok



Nagyon sokan kérdezitek, mi is az a ketogén étrend, hogyan lehet elkezdeni. Így összegyűjtöttem néhány linket, amiket mindenképpen javaslok alapos áttanulmányozásra és megértésre. Folyamatosan bővíteni fogom ezt a gyűjteményt, mert fontosnak tartom, hogy ne divatos diétának vagy fogyasztó módszernek tekintsétek.

[2015. októberi frissítés:


Amikor elkezdtem ez az étrend szerint étkezni (a testemre hallgatva), létezett A ketogén étrend. Ezen belül is voltak irányzatok (ketogén, paleo-ketogén, ezek kizártak minden tejterméket, az amerikaiak engedélyezték a tejszínt, a kemény sajtot, a vajat, és ismertem Stephanir Person Skater irányzatát).


Mára a helyzet megváltozott. A fent említett irányzatok maradtak, de Magyarországon kialakult az egyik ketogénből egy olyan irányzat, ami gyakorlatilag károsnak nevezi a ketogén étrendet, ez az irány átváltott a kitavai étrendre, aminek nincs sok köze a ketogénhez. Ezt az étrendet a www.zöldház.info linken találjátok Okos étrend címszóval.


Van egy másik okos étrend irányzat is, ezt a keto.hu oldalon keressétek.


Én azt a ketogén étrendet alkalmazom, ami számomra a legjobb:


# Glutén kizárva.

# Tejtermékek közül csak kis mennyiségben fogyasztok vajat, sajtot, néha tejszínt.
# Gyümölcsök közül, ha szerepel az étrendben, akkor bogyósok, ritkán alma, más idénygyümölcs.
# Nem viszem túlzásba a húsfogyasztást, akkor eszem, ha van, vagy ha megkívánom.
# Anyagiak függvényében van a tányéromon hal, lazac.
# Napi egy kávét iszom. Reggel elkészítem és addig kortyolgatom, amíg van.
# Bátran használok fűszereket, néha szeretem a kifejezetten csípős ételeket, a só áll az első helyen, de ebben is a szervezetem igényét követem: van, hogy nagyon sósan eszem, van, hogy kevésbé.
# Nálam néha szerepel fahéj, kakaópor, eritrit az étrendben.

Arányok:


# Magas zsírbevitel (60-80%): disznózsír, kókuszzsír, olívaolaj, lenmagolaj, néha tökmagolaj; magok, tojás...

# Moderált fehérje bevitel (testsúlykilogrammonként minimum 1g a javaslat): hús, hal, tojás, sajt...
# Alacsony szénhidrátbevitel (0-50g), de ez nálam változó, vannak szénhidrát dúsabb napok (gyümölcs, zöldség (cékla, néha krumpli, ritkán bab)), de nem ez a jellemző. Viszont ha a testem jelez, akkor hallgatok rá és jön több CH, ekkor a zsírbevitel alacsonyabb.

Mellette mozgok (tempós séta, intervall futás, HIIT, súlyzós edzés).]



Update 2017: 

Ha gyümölcs, akkor bogyós.
Idén kevesebb a zöldség.
Nincs már bab.
Edzés: edzőtermi.


Sokan kérdezitek azt is, hogy én hogyan, mikor, miért kezdtem bele.

Röviden: az élet-mód-váltásomba 2009-ben kezdtem bele. Túlsúlyos voltam, zsíros bálna, ettől szerettem volna megszabadulni. Totális laikusként minden meghirdetett csodabogyó, csodamódszer, az -ős- Update és egyéb próbálkozások után testi tüneteim és emésztőrendszeri problémáim kezelése céljából 2013-ban ismertem meg a paleo táplálkozást és kezdtem alkalmazni. Gyakorlatilag a tüneteim 95%-a megszűnt, jól éreztem magam a testemben. Rengeteget (!) olvastam, kutattam, kérdeztem, a paleo kapcsán a ketogén étrendről is. Volt egy korábbi próbálkozásom, akkor még fogyás céljából, de mivel keveset tudtam róla, nem voltak pontosak az ismereteim, elszúrtam: nemhogy fogytam volna, de pár nap alatt rengeteget híztam. Most 2014. június 16. óta vagyok ezen az étrenden, ráadásul nem volt tudatos a választás. Csupán a sok kínlódás, a különböző étrendek között való "ugrálás", a szénhidráttól való embertelen éhségérzet miatt elkezdtem úgy enni, ahogy a szervezetem kívánta. Néhány nap után átnéztem az étkezési naplómat (amit 2011 óta vezetek), utánaszámoltam, és megállapítottam, hogy ez bizony ketogén étrend. Fantasztikus, ahogy kiegészítjük egymást én és ez az étrend. Nincs éhség, nincs kényszer. Akkor eszem, amikor éhes vagyok, minden étel olyan, amit nagyon szeretek. Nincs puffasztó teltség érzet, csak nagyon kellemes jóllakottság, gyakorlatilag eddig nem terveztem előre a napi menüt, mert érzem, mennyit és mit kell ennem. Nem vagyok egész álló nap a konyhában, nem figyelem az órát, hogy három óra eltelt, ennem kell.

Folyamatosan olvasok, tanulok hozzá, kérdezek. Mindenképpen azt ajánlom, hogy akit akit érdekel a ketogén étrend, legyen tisztában azzal, mi is ez, hogyan működik, mi a biokémiája. Ha betegségből adódóan kezdenél bele, javaslom, hogy kérd ki orvos tanácsát is.


Linkek:



Ketogén étrend: Hogyan kezdjem? itt
Ketózis itt
Ketogén étrend: alapok itt
Keto kalkulátor itt
Segítség a Keto kalkulátor használatához itt
Ketogén étrend: alapanyagok itt

Ketogén étrend: amit ne egyél itt
Keto: ajánlott és nem ajánlott édesítőszerek itt
Ketonmérés itt
Ebéd ötletek itt
Példa napi 3-szori étkezésre itt
Reggeli ötletek itt
Étel ötletek képekben itt


- Élelmiszer piramis, olajok használata itt


- How I keto adapted itt


- HOW TO ORGANIZE YOUR DIALY KETO MEALS (video) itt

- Hogy működik? itt


- Étkezési piramis itt





- Étkezési piramis, tippek itt




Keto: ajánlott és nem ajánlott édesítőszerek itt

- Ketózis, a félreértések csúcsa itt

- Ketogén étrend (Kővári Gabriella) itt


- Ketogén alapok (Stephanie Person Skater) itt






- Ketogén alapok itt


- http://www.taplalkozasdieta.hu/ketogen-dieta

- Keto kalkulátor itt


Cholesterol Clarity (Book)


Everything about Keto (Reddit Forum)


Keto FAQ (r/keto)


Living La Vida Low Carb (Website)


Keto Video Compilation (collection of free videos from around the web)


Low Carb High Fat for Beginners (website)


Guide to Ketosis (website)


- http://paleomedicina.com/hu/paleoketogen-etrend


- http://keto.hu/ketogen-paleolit-etrendi-szabalyok


És javaslom még, hogy keress a Facebookon olyan csoportot, ahol tájékozódhatsz, kérdezhetsz, recepteket találhatsz. 

És guglizz, olvass, tanulj sokat! Megéri!



Étkezés összefoglaló 32. hét és az előbbiek 2017-ből: itt



Ketogén étrendre minta 1 itt, 2 ittitt, 4 itt, 5 itt, 6 itt, 7 itt, 8 itt, 9 itt

Ketogén étrendem (heti menüvel, képekkel, tapasztalatokkal):

2014:

1. heti összefoglaló itt.
2. heti összefoglaló itt.
3. heti összefoglaló itt.
4. heti összefoglaló itt
5. heti összefoglaló itt
6. heti összefoglaló itt
7. heti összefoglaló itt
8. heti összefoglaló itt
9. heti összefoglaló itt
10. heti összefoglaló itt
11. heti összefoglaló itt
12. heti összefoglaló itt
13. heti összefoglaló itt
14. heti összefoglaló itt
15. heti összefoglaló itt
16. heti összefoglaló itt
17. heti összefoglaló itt
18. heti összefoglaló itt
19. heti összefoglaló itt
20. heti összefoglaló itt
21. heti összefoglaló itt

22. heti összefoglaló itt

23. heti összefoglaló itt

24. heti összefoglaló itt

25. heti összefoglaló itt

26. heti összefoglaló itt
27. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
28. heti összefoglaló itt
29. heti összefoglaló itt
30. heti összefoglaló itt
31. heti összefoglaló itt
32. heti összefoglaló itt
33. heti összefoglaló itt
34. heti összefoglaló itt
35. heti összefoglaló itt
36. heti összefoglaló itt
37. heti összefoglaló itt
38. heti összefoglaló itt
39. heti összefoglaló itt
40. heti összefoglaló itt
41. heti összefoglaló itt
43. heti összefoglaló itt
44. heti összefoglaló itt
45. heti összefoglaló itt
46. heti összefoglaló itt
47. heti összefoglaló itt
48. heti összefoglaló itt
49. heti összefoglaló itt
50. heti összefoglaló itt
51. heti összefoglaló itt (Amerikai módszer, makroszámolás)
52. heti összefoglaló itt
53. heti összefoglaló itt (Egy éves összefoglaló)
54. heti összefoglaló itt
55. heti összefoglaló itt
56. hét itt
57. hét itt

58. hét itt
59. hét itt
60. hét itt
61. hét itt

62. hét itt
63. hét itt
64. hét itt
65. hét itt
66. hét itt
67. hét itt
68. hét itt
69. hét itt
70. hét itt
2017

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha


Tapasztalatok (közel) negyed év ketogén étrend után itt

Keto motiváció:

LCHF: Susan itt

LCHF: Kat itt

LCHF: Amanda itt

LCHF: Fatima itt


LCHF: Frida itt



LCHF: Lindha itt


LCHF: Lisa itt

LCHF: Christine Cronau itt



LCHF story: Maria Emmerich itt
LCHF sztori: Rheanna itt




Derek sztorija itt

Telaine története itt

Tony története itt

LCHF story: Zuzka itt

Egy házaspár története itt
Csak a cukor elhagyásával mennyi változás! itt

Egy idősebb házaspár története itt



Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Facebook oldal: Boszorkánykonyha