2014. június 19., csütörtök

Csütörtök

Tevékenyen és maximálisan éhség nélkül indult a nap, meglehetősen turbó üzemmódra kapcsolt emésztéssel :)

Mivel nem voltam éhes, megettem a vitaminokat és ittam pár korty kávét.

Aztán bevetettem magam a konyhába és kreatívkodtam. Ihletet kaptam, na, és ilyenkor elkap a gépszíj és főzök, sütök, amíg csak jönnek az ötletek.


Először palacsinta készült, egy darab. Mivel nagyon könnyen megsüthető, egyáltalán nem ragad, gondoltam egyet, és már a kinti két hétre előkészülve sütöttem még párat. Szépen bezacskózva sorakoznak a fagyasztóban.

Aztán univerzális zsemle készült. Univerzális, mert jó palacsintának is, de jó zsömleként is. Ezt is sorozatgyártottam, és darabolt sütőpapírokkal elválasztva lefagyasztottam.


Aztán edzés: súlyzós (hát, has) és 45 perc aerob.

Este pedig jött, ami még nem volt: G-tól kaptam egy ajándékot, befizetett egy teljes test masszázsra, 90 percesre! Az uszodában, Késis György masszőrnél voltam. Nagyon kedves fiatalember, már az első pillanatban szimpatikus volt, ugyanis szép izmos, kidolgozott teste van! ne érts félre, nem a pasi maga tetszett, hanem az, hogy sejtem, mennyi munka van az izmaiban, és hogy örültem, hogy olyan emberrel hozott össze a sors, akivel -ha szerencsém van- tudok beszélgetni az edzésről. Frenetikus volt a masszázs, tetőtől talpig, minden egyes mozdulat jólesett. Na jó, amikor felemelte a jobb lapockámat, az fájt, de túléltem. Voltam már ilyen-olyan masszázson, de azoknak közük nem volt ehhez. Könnyebbnek éreztem magam a végén öt kilóval, könnyebben mozgott mindenem, minden erőfeszítés nélkül úgy lehajoltam a lábamhoz, hogy le tudtam tenni a tenyeremet, ami eddig azért nem ment. Szóval, kedves mohácsiak, ha még nem ismeritek Gyurit, bátran merem ajánlani! 




R: (egykor) burger, fél palacsinta.
U: marék mogyoró, pár szelet kolbász.
V: (masszázs után) sült kolbász, fél avokádó, paradicsom saláta, vegyes saláta.

1018 kcal, 51g F, 14g CH, 84g zsír

20 % F, 7 % CH, 73 % zsír


Burger


Két szelet lappancs közé tettem rétegezve:

- egy csöpp ketchup (CH tartalom 3g/100g)
- saláta levél
- szeletke sajt
- pulyka fasírt
- szeletke sajt
- saláta levél
- csöpp ketchup.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Univerzális lappancs (zsemle, palacsinta)





Egy adaghoz (5 db):

1 ek szezámmagliszt
1 ek mandulaliszt
2 tojás

Összekeverni, 1 ek kókuszzsíron, forró serpenyőbe adagolni.
Nálam 1 ek lett 1 db, így 5 db-ot tudtam sütni.

Ehető palacsintaként is, én hamburger zsemlének fogom használni.

1 db tápértéke: 65 kcal, 4g fehérje, 1g CH, 5g zsír.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Palacsinta (kókuszolajos)


1 db-hoz:

Összekeverünk 1 db közepes tojást 1 ek kókuszolajjal (olvasztott kókuszzsírral) és 0.5 teáskanál fahéjjal.
Forró serpenyőben kisütjük.

1 db tápértéke: 198 kcal, 7g fehérje, 2g CH, 18g zsír.

Palacsinta receptek (gyűjtemény) itt
Palacsinták itt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha