2014. február 5., szerda

101. nap (Ausztria)

Munkahelyi kötöttségből adódóan felkötöttem a gatyám munkavégzés, étkezés, edzés ügyében. E. beteg, most aztán konkrétan ápolnom kell (ami no problemo, mivel ez a munkám). Állandó segítség kell neki, mert nyughatatlan így is: segíteni kell felkelni a fotelból, visszaülni, mosdóhasználatnál, ha szeretne valamit, odavinni, szomjas, kész a tea, de inkább narancslét kér, az is kész, akkor inkább enne valamit... Így egész nap ott ülök vele. Hétfőn még nem volt ilyen komoly a dolog, viszont én akkor értem ide no alvással, végigszédölögtem a napot. Tegnap már csak röpke délutáni pihenőm volt, de az is teljes készültségben, a kaja is elég összevisszára sikerült (elsősorban időben), edzés pedig nem volt. Éjjel sikerült aludnom, megbeszéltük E-tel és a lányával, hogy oldjuk meg, ha gond lesz, így készen álltam egy esetleges "bevetésre".

Ha nem most, akkor mikor?
Egyik nagy példaképem, P. jelmondata a következő: " A Jóisten csak a mai napot adta céljaid eléréséhez."
Soha nem lesznek ideálisak a feltételek ahhoz, hogy megvalósítsd, amit szeretnél, legyen szó bármiről. Ha a megoldások helyett a kifogásokat keresed, minden úgy marad, ahogy most van. A múlt történelem, a jövő rejtély. Hát gyerünk, lépj! Ha nem most, akkor mikor?

 
Viszonylag korán ébredtem, magamtól. Riadóztatásra felkészülve és az előbbi gondolatokat figyelembe véve és észben tartva szépen bevonultam az edzőtermembe, a fürdőszobába, és mivel fogalmam sem volt, mennyi időm lesz a mozgásra, 5 perc-e vagy 20, nekiálltam aerobozni. Végülis kerek 40 perc sikeredett, aztán mennem kellett.


Reggeli: 1 sz. mindent bele toast kenyér, sonka, sajt, kávé.


Tízórai: alma volt a terv, de 1 fehérjeturmixot ittam.

Ebéd: (fél 12-kor) arilepény volt a terv, de mivel maradt még otthonról túrógmbóc, azt ettem 1 ek, vízzel higított növényi joghurttal.


Aztán, mivel E. aludt, és mivel ma sem lesz séta, úgy gondoltam, nem lacafacázok, nekiállok a mára tervezett edzésnek. Jutok, ameddig jutok, de addig se ülök itt kukán a csodára várva. A következő sikeredett:
 
Edzés: délután

1. bemelegítés

2. (60mp munka, 0 mp pihenő)

- fellépés padra (bal láb, súllyal) - a kád szélére léptem fel, ami elég merész vállalkozás, és közben kénytelen voltam valamilyen szinten kapaszkodni is, így súly nem volt nálam. Viszont jó magas a kád, dolgoztak a lábaim rendesen ;-)
- fellépés padra (jobb láb, súllyal)
- oldalemelés (súly)
- ugrókötél
- előre emelés (súly)
- ugrókötél

(4 kör)

3. Nyújtás

Aztán gyorsan letusoltam, tiszta ruhába öltöztem, és máris sokkal de sokkal jobban éreztem magam :) És pontosan ekkor volt rám szüksége E-nek :-)

Mivel most minden bizonytalan itt kint, igyekszem többször enni, mindig keveset.

Uzsonna1: (negyed 2 körül) répa, alma volt a terv. A valóság: kb. 200g bogyós gyümölcs (szintén otthonról).

 
Uzsonna2: (negyed 3 körül) 1 szendvics (1 sz. mindent bele toast kenyér, kevéske majonéz, 1 kis szelet sajt, salátalevél)
 

Uzsonna3: (fél 4 körül) 1 szendvics (1 sz. mindent bele toast kenyér, kevéske majonéz, 1 kis szelet sajt, salátalevél)


Vacsora: (6 körül) sült pulyka (otthonról), saláta (kínai kel, vöröshagyma, kevés tökmagolaj)



+1: (9 körül) 1 fehérjeturmix

Ami nagyon feltűnő: sokszor ettem, mindig keveset; nem mondom, hogy teleettem magam, viszont nem voltam éhes egész nap, talán délután, vacsora előtt kicsit; és habár délben volt szénhidrát bevitel is, nem jött utána a falkaparós éhségmumus. Holnapra is hasonlóan tervezek, úgyis át kell szerveznem a heti kaját (mivel nem tudom, mikor jutok el boltba, abból gazdálkodom, amit magammal hoztam).

E-et sikerült beimádkoznom az ágyába. Úgy búcsúzott: Du bist eine Belle. A fáradt angyalka újabb "bevetésre kész" éjszakára felkészült. :-)
Heti menüterv itt.
Heti edzésterv itt.
Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Bölcs

Csalódás, ha valami nem sikerül, de az a teljes kudarc, ha meg sem próbálod.

Beverly Sills


Motiváció