2013. december 4., szerda

Hús-vér motiváció 36

Először csak figyeltem. Felfigyeltem rá, mert hasonlóan gondolkodott mint én. Aztán valahogy felvettük a kapcsolatot, és azóta -nem napi szinten ugyan, de- figyelünk egymásra. Sokmindent tanultam tőle, gyakorlatilag bármilyen kérdéssel fordulok hozzá, mindig tud válaszolni, segít, mellettem áll, ötleteket ad... És közben ő is "harcol", kűzd az álmaiért, nagyon odafigyel az étkezésére, és keményen edz. Mindezt család, két gyerkőc mellett. És mindemellett missziónak tekinti, hogy segítsen másoknak, övé az ÉletReFormáló Stúdió, ahol hasznos tanácsokkal segít, akár neked is. (Nem kért meg arra, hogy reklámozzam a Stúdiót, de szívesen teszem.)
 
 
"78 kg-ról és isten tudja, hány százalékos testzsírral indultam neki a fogyókúrának....kérem szépen ebben volt minden, nagyjából ebben a sorrendben:


- a gastroyal egész heti étrendjével kezdetm....botrányos volt, de hatásos...akkor még szoptattam és kiderült: a gyermek allergiás mindenre....


- utána jött vegan étrend, csak igy tudtam házhoz szállitást szervezni, mert akkori főzésem a nullával volt egyenértékű


-klasszikus "szálkásitó étrend" ...utáltam és akkor már tudtam, hogy utálom a tejterméket....


Ez kb. fél év volt....itt kezdetm el a mozgást...kardio...semmi extra ....


Majd jött a Metodic étrend .....


Majd a klasszikus egészségesebb étrend (teljeskiörlésű cuccok....) meg a futás by lifetilt


És végül hál istennek megtaláltam a végső megoldást....a paleo étrendet és a szegedi Strong Body -t....mindkettőt ugyannak az embernek köszönhetem...így soha nem lehetek elég hálás neki....ennek már több, mint 1 éve.


Ha újra kezdhetném, rögtön a paleoval indulnék....és mellé ezek az edzések....Nem tartott volna 1 évig a fogyás.


De persze jó volt ez igy, mert renegeteget tanultam...


A paleo első fél éve a kísérletezéssel telt....most már beállt, szeretém...mondhatom, hogy érzésből eszem....de ez így nem igaz, mert pontosan tudom, hogy mikor ettem több zsirt, kevesebb fehérjét meg ilyeneket...és igyekszem egy állandó szintet tartani....


Sok stop tábla volt menet közben....de tántoríthatatlan vagyok...lassan megyek előre...
 


Megcsináltam és csinálom is folyamatosan....de nehéz, nagyon. Nem is a kaja része...hanem az edzés.


Egy ideig gyorsan fejlődik az ember....de utána ez belassul...na innen már nehéz .... mert iszonyatosan keményen kell edzeni, h jöjjön az eredmény.


Most épp ezekkel szenvedek .... mert itt már jó lenne, ha többet tudnék pihenni, jobban rá tudnék hangolódni 1-1 edzésre, meg ilyenek....na ez már nehezen megy a hétköznapi dolgok mellett...."

Én csak annyit fűznék hozzá: gratulálok, és le a kalappal!!! :)

Hús-vér motivációk (gyűjtemény) itt
Hús-vér motiváció 35 itt
Facebook oldal:  https://www.facebook.com/pages/Boszork%C3%A1nykonyha/393431824081717

Új fejezet / 2. szakasz / 36-38. nap (Ausztria)

36. nap

Edzés reggel, Les Mills Pump / Day 40.: Walk, azaz aerob 45 perc.

Reggeli, ebéd, uzsonna, vacsora: ld. tegnap.

37. nap

Edzés reggel, Les Mills Pump / Day 41.: Pump and shred.

Reggeli: ld. tegnap.

Ebéd: céklapörkölt, 2 főtt tojás, saláta.


Uzsonna: ld. tegnap.

Vacsora: tonhal saláta.

Sikerült majdnem egész nap kártya nélkül fotóznom, így viszont nem tudom feltölteni a képeket...

38. nap

Edzés: pihenőnap. Végre aludhattam, negyed 8-ig húztam is a lóbőrt... :-)

Reggeli: 1 tojás, 3 fehérje, 1 kiwi, 2 hajszálvékony és 1 rendes(ebb) szelet kenyér.


Aztán egy nagyon érdekes jelenséget láttam: iszonyat finoman hullott a hó, olyan volt, mint amikor az ember csillagokat lát, egészen apró kis fénypontokként hullottak a pelyheknek nem is nevezhető kis izébigyók, közben sütött a nap, és egy szivárványszerű képződményt lehetett látni az égen.
 

 
 
 
 
Egészen, hihetetlenül szép volt.
 
Uzsonna: ld. tegnap.
 
Vacsora: sült csirkemell, hatalmas saláta.
 
Napok óta nincs délutáni pihenőm, ma fél órát sikerült lecsípnem a munkából 3-tól, és bár E. nagyon-nagyon aranyos már 10. napja, azért így fárasztó a dolog. Sebaj, 4 nap és utazom haza, 1 teljes hónapra :-)