2013. november 10., vasárnap

Új fejezet / 2. szakasz / 14. nap

Milyen fura, hogy az Új fejezet 2. szakasza akkor kezdődött, amikor a mostani kinti két hetem. Letelt a két melóhét, eltelt két hét a 2. szakaszból.
 
Valahogy mindig minden mindennel összefügg. Egyre inkább hiszem, hogy minden, ami velünk, körülöttünk történik, legyen az jó vagy akár rossz, úgy van jól, ahogy van. És azt is egyre inkább kezdem komolyan gondolni, hogy mindennek oka van, minden okkal történik.
 
Amikor 2013. januárjában kijöttem dolgozni, teljesen felfordult az addigi életem. Nem is tudom igazán, mit vártam pontosan az egésztől, de az tuti, hogy teljesen mást is kaptam. Merthogy rengeteget tanultam ez a majdnem egy év alatt. Magamról, emberekről, viselkedésről, hozzáállásról, kapcsolatokról. Azt hiszem, az csak egy dolog, hogy éppen E-hez kerültem. Biztos vagyok benne, hogy nem az volt a sors célja, hogy megismerjem E-t és a családját, az ismerőseiket. Nem csak ez. Kaptam egy lehetőséget: egy vadi új élethelyzetben megállni a helyem, felfognom, hogy az egót le kell néha teljesen halkítani. Meg kellett tanulnom, hogy nem biztos, hogy az a jó, ahogy én gondolkodom, nem biztos, hogy mindenkit rá kell vegyek a saját logikámra. Sőt azt is megtanultam, hogy a fene nagy őszinteség nem mindig állja meg a helyét: jobb sokszor hallgatni.
 
Fura ez a munkahely, mert sokszor nagyon sok a tennivaló, máskor meg hosszú órák telnek semmittevéssel. Azt is ez idő alatt tanultam meg, hogy hogyan lehet jelen lenni egy adott szituációban úgy, hogy a másik elégedett, de közben mégis csinálom a saját kis dolgaimat.
 
Ezen a héten úgy alakult, hogy volt jó néhány olyan időszak, amikor csak ültünk E-tel a konyhában. Ültünk egymással szemben, ő olvasott, én pedig vettem egy hatalmas spirálfüzetet, és elkezdtem az étkezési naplóimat átmásolni. A legelejétől, minden adattal. Először unaloműzőnek indult. Aztán ahogy megvolt egy év, szépen rendszerezve, kirajzolódott előttem az élet-mód-váltásom eddigi történelme. Csoda érdekes és roppant tanulságos volt látni, mennyire nem értettem az elején semmit, mennyire fogalmam sem volt arról, mit jelent tisztán enni, mit jelent 100 %-osan edzeni. Most már tökéletesen látom, mi az az étrend, melyek azok az edzések, amikkel fogyni lehet. Jó, hogy minderre rájöttem pont akkor, amikor már nem akarok tovább fogyni :))))
 
Minél "tudományosabban" próbáltam megfogni anno a fogyás lényegét, minél több módszert kipróbáltam, annál lesúlytóbbak voltak az eredmények. Aztán jött a tiszta étrend, a hús-zöldség (és néha rizs), és a dolog pofon egyszerűen működött.
 
És hogy mindez hogy jön épp a 14. naphoz? Hát úgy, hogy nem kell túl sokat lacafacázni ezzel a 2. szakasszal. Tiszta étkezés kell, hamar belőni a megfelelő fehérje-szénhidrát-zsír arányokat, és mellette rohadt keményen letolni az edzéseket. És akkor minden rendben lesz.
 
Reggeli: a szokásos rántotta (3 tojás, sonka), kávé.
Tízórai: -
Ebéd: hatalmas adag sült csirke, spenótos rizs, saláta.
Uzsonna: 1 kókuszos süti, 1 mákos süti, fél marék dió, kávé
Vacsora: rántotta (2 tojásból, 1 szelet sajttal), 3 szelet sült csirke, 1 paprika.
 
Edzés: reggel Asylum2/Power legs.
 
Letelt a 14 folyamatos munkanap.
Eltelt a 2. szakasz első két hete.
Holnap utazom haza :)
 


Új fejezet / 2. szakasz / Összefoglaló: 1-2. hét

Az Új fejezet 2. szakaszának első két hete éppen Ausztriában ért. Tudtam, hogy nem lesz ideális a dolog, sem az edzés, sem a kajálás tekintetében, de igyekeztem a lehetetlenből a lehetséges dolgokat megvalósítani.



Új fejezet / 2. szakasz / Döntés, célok itt
Új fejezet / 2. szakasz / Étkezés 1: Tervezés itt
Új fejezet / 2. szakasz / Étkezés 3: Dobozolás itt
Új fejezet / 2. szakasz / Edzés: Tervezés itt
Új fejezet / 2. szakasz / 1. heti menüterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 1. heti edzésterv (Ausztria) itt

1. nap itt
2. nap itt
3. nap itt
4. nap itt
5. nap itt
6. nap itt
7. nap itt

Új fejezet / 2. szakasz / 2. heti menüterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 2. heti edzésterv (Ausztria) itt
 
8. nap itt
9-10. nap itt
11. nap itt
12. nap itt
13. nap itt
14. nap itt

Amolyan "bevezető" volt ez a két hét.

Sikeressége? Talán 50 %.

Habár készültem kajával, teljes két heti mindent nem tudok magammal hozni. Így is két utazótáskám volt, a kicsinek a fele volt ruha-cipő-egyéb, a nagy és a kicsi másik fele kaja...

Az edzések a 12. napig nagyon jól mentek, az utolsó két napival egyáltalán nem vagyok elégedett, de hát van ilyen (na nem mintha boldog lennék ettől).

Következtetés: nyugi, Boszi, kapd össze magad, és rendben lesz minden! No és ne felejts el pihenni!

Új fejezet / 2. szakasz / 3. heti menüterv itt
Új fejezet / 2. szakasz / 3. heti edzésterv itt

Új fejezet / 2. szakasz / 3. heti edzésterv


11.11-
(Mo.)
H
(hazaút)
K
SZ
CS
P
SZ
V
Edzés
LMP
-
Pump challenge
Hardcore abs
Flow
Pump and burn
-
Hardcore abs
Aerob 45p
Pump and burn

Új fejezet / 2. szakasz / Döntés, célok itt
Új fejezet / 2. szakasz / Étkezés 1: Tervezés itt
Új fejezet / 2. szakasz / Étkezés 3: Dobozolás itt
Új fejezet / 2. szakasz / 1. heti menüterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 1. heti edzésterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 2. heti menüterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 2. heti edzésterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 3. heti menüterv itt
Facebook oldal: https://www.facebook.com/pages/Boszork%C3%A1nykonyha/393431824081717

Új fejezet / 2. szakasz / 3. heti menüterv

itt
11.11- (Mo.)
H
K-SZ
CS-P
SZ-V
R
rántotta (3 tojás, sonka), kávé
rántotta (1-2 tojás+3-4 fehérje, sonka, gomba, hagyma), 1 paradicsom
40g zab, 1 fehérjeturmix
90g túró, 1 alma, fahéj
T
6 kis szendvics (pulykamell sonka, sajt, paprika), kávé
100g csirke, 40g rizs, 1 paprika
100g csirke, 40g rizs, 1 paprika
100g csirke, 20g rizs, 1 paprika
E
200g csirke, 40g rizs, párolt brokkoli
200g csirke, 40g rizs, párolt karfiol
200g sült hal, 40g rizs, édesburgonya püré
U
tonhal saláta
200g csirke, 20g rizs, párolt zöldség
V
2 fehérjeturmix
rántotta (2 tojás+3 fehérje)
90g túró, 1 fehérjeturmix
edzés után
fehérjeturmix

 
Bevásárlólista:
  • tojás (20)
  • csirkemell sonka (1 cs)
  • gomba (2)
  • hagyma (3)
  • paradicsom (4)
  • csirkemell (2 kg)
  • paprika (6)
  • brokkoli (1 cs, fagyasztott)
  • zacskós saláta (2)
  • olivabogyó (1 ü)
  • karfiol (1 cs, fagyasztott)
  • tonhal (4)
  • túró (4)
  • joghurt (2)
  • alma (2)
  • hal (4)
  • édesburgonya (4)
Főzés/sütés:
  • H: hús, rizs
  • K: párolt zöldség
  • Sze : -
  • Cs: párolt zöldség, hús, rizs
  • P: -
  • Szo: krumpli
  • V: hús, rizs, párolt zöldség (már a következő hét hétfőjére is).
Új fejezet / 2. szakasz / Döntés, célok itt
Új fejezet / 2. szakasz / Étkezés 1: Tervezés itt
Új fejezet / 2. szakasz / Étkezés 3: Dobozolás itt
Új fejezet / 2. szakasz / 1. heti menüterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 1. heti edzésterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 2. heti menüterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 2. heti edzésterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 3. heti edzésterv itt