2013. október 27., vasárnap

Új fejezet / 77. napi menü

Reggeli:
2 tojásból és 2 szelet sonkából rántotta, 2 szezámos saját kenyér, szőlő.
 

 
Tízórai:
 
2 pohár 100%-os narancslé

 
Ebéd:
 
ugyanaz, mint tegnap: guba és ragu leves.

 
Uzsonna:
 
a ma sütött sütikből 1-1 szelet (kókuszos pite, meggyes-mákos pite).
 
 
Vacsora:
 
vegyes saláta avokádó olajjal és balzsamecettel.
 
 
 

Ahogy egy boszi készül a két hetes külföldi melóra

Nagyon jó volt itthon lenni, még úgy is, hogy semmit nem pihentem. Szerencsére nem először megyek ki két hetes melóra, így a fejemben már van egy pontos lista azokról a dolgokról, amiket mindenképpen vinnem kell.
 
A ruházattal nincs is gond, gyakorlatilag minden belefér a fekete utazótáskámba.
 
Kajával viszont készülni kell, különben nem eszem, vagy iszonyat keveset és f.o.s. kategóriát, azt pedig nem szeretném. Ez a téma a nagyobb -piros- utazótáskába fér bele.
 
Még a kis Koalámnál legyártottam 2 kenyeret (szezámos spórolóst, ez mostanában a kedvencem), egy paleo piskótát, és megsütöttem 3 kiló husit.
 
 
Ezt be is zacskóztam, adagonként.

 
Ma sütöttem még itthon 2 kenyeret,

 
és készült egy adag kókuszos pite és egy adag meggyes-mákos pite is.

 
Szépen becsomagolva cipős dobozba került, így nem lesz baja a csomagtartóban, kint pedig majd lefagyasztom.
 
 
Elkészült a harapnivaló az útra: 4 db saját kenyeres-sonkás-sajtos-paprikás szendvicske, és tettem folyadékot is: vizet és kávét.

 
Hat mappa tojás is jön velem, biztos ami biztos alapon. Életmentő lehet.

 
 
Tehát bevásárolva, sütve-főzve, becsomagolva, hűtő leolvasztva, virágok meglocsolva, szemét lent a tárolóban, úti kaja elkészítve, csomagolva, a ruhám, amiben utazom, kikészítve, telefon -pénzzel is- feltöltve, kitakarítva, elmosogatva, kispárna és utazós takaró előkészítve. Csomagok a kocsi csomagtartójában a parkolóban, hogy ne hajnalban kelljen cipekedni, totál kómásan.
 
 
Így a szokásos csomagolós fotó most csak a hátizsákkal készült. Na nem vagyok ilyen boldog, mint ahogy a képen somolygok, de valahol mélyen hálás vagyok, amiért E-nél dolgozhatok.
 
Még megírom a napi menüs blogbejegyzést, befejezem a heti menütervet, aztán jó volna kicsit aludni az út előtt.
 
Márton napon pedig újra itthon leszek :-)

Új fejezet / 2. szakasz / 1. heti edzésterv (Ausztria)



10. 28-
(Ausztria)
H
(utazás ki)
K
SZ
CS
P
SZ
V
EDZÉS
-
kar, derék, hát, has
láb, has
mell, derék, hát, has
Asylum2/ Strech
láb, has
kar, mell, derék, hát, has
Asylum2/ Back and 6-Pack
20p aerob,
EAP/ gumikötél, 20p aerob
P90X/ Shoulders and arms,
Insanity/ Cardio abs
Insanity/ Plyometric Cardio Circuit
P90X/ Kenpo X

 
Összefoglaló az Asylum 1-2 edzésekről, kapcsolódó anyagok itt.
P90X edzésterv itt.
Insanity edzésterv és étkezési terv itt.
EAP itt.

Új fejezet / 2. szakasz / 1. heti menüterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 2. szakasz / 1. heti edzésterv (Ausztria) itt

Új fejezet / 11. hét / Összefoglaló (első szakasz)

Nem tagadom: az itthoni 2 hét, az Új fejezet 10. és 11. hete iszonyatos rohanásban telt, időre odaérésből állt, tervezhetetlenségből, várakozásból, idegeskedésből, izgulásból. csomagoltam, utaztam, készültem, csomagoltam, át K-hoz, vissza az albérletbe, a városba, Pécsre... Tudtam előre, hogy most tényleg nem lesz időm semmire, tudtam, hogy fáradt leszek majd, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. Tegnap volt talán az első laza nap, jól is sikerült és jól is esett.
 
A 10. héten megoldottam a kaját kistatyóból szendvicsezéssel. A 11. héten amolyan átmeneti volt a dolog, szinte nulla konkrét edzéssel, és inkább a paleo vonalon.
 
A súlyom nem változott az előző hetihez képest, viszont az edzés hiánya simán meglátszik a testemen: olyan kis plötyike, pihe-puha.
 
Ma vasárnap van, készre kell csomagolnom Ausztriára, még sütnöm kell kenyeret és sütiket, ki kell takarítani, délután a hűtőt leolvasztani és a kajámat elcsomagolni, a kész edzésterv mellé a kajatervet is befejezni, aztán holnap hajnalban megint 2-kor utazás.
 
És ezzel véget ért az Új fejezetem első szakasza, a "szálkásítás", "zsírlepucolás". Gyakorlatilag sikeresnek mondhatom a program első részét, megszabadultam pár kilótól és pár centitől. A kezdeti húsevős nehézségek után egészen jól belejöttem a hús-zöldség kombóba, és jól is éreztem magam vele, nagyjából. Amit észrevettem: habár szeretem a zabot, imádom a zabkását, nagyon nincs rám jó hatással. Malomkő érzés a gyomorban, hasfájás, fáradtság, álmosság, "nehéz közérzet", ami követi, ezért hanyagoltam is a héten.
 
 

Az Új fejezet 2. szakasza az izmok előcsalogatásáról szól. Őszintén megmondom: iszonyatosan sokat kérdeztem, olvastam a dologhoz, nagyon eltérő véleményeket olvastam, a testépítő étrend/edzéstől kezdve a paleós testépítésig minden véleményt meghallgattam, elolvastam, nem egyszerű a dolog. Én csak egy kis boszi vagyok, aki két hetenként országot és életstílust vált, kint a fürdőszobában és csendben edz, ami igazán lehangoló: nincs túl sok hely, nincs túl sok idő, bármikor szüksége lehet rám E-nek, és akkor abba kell hagynom az edzést. Kint katasztrofálisan nehezen megoldható az is, hogy egyáltalán valamit egyek, nemhogy jól és a céljaimnak megfelelően tudjam ezt tenni.
 
Gyakorlatilag tanácstalanul, megint csak a magam feje után kezdem a 2. szakaszt. Mind az étkezés, mind pedig az edzések tekintetében.
 
Étkezésben maradnak a "mindenmentes" alapok, de amíg nem tiltakozik a szervezetem, inni fogok fehérjeturmixot is.
 
Edzésben annyi lesz a változás, hogy nem egy meghatározott mozgásforma megadott edzéstervét fogom követni, hanem összeállítottam magamnak egy vegyes edzésekből álló tervet. Ki nem tudom vinni a súlyzókészletemet, így viszem a gumiköteleket, emellett lesz Asylum1, Asylum2, P90X, Insanity, Eap (...). Az itthoni 2 hétben pedig megy tovább a LMP. Persze ez csak egy terv, nem a legideálisabb, de ami fontos: kell az edzés.
 
A 2. szakasz úgy lenne igazán értelmes, ha szert tennék egy személyi edzőre, aki összeállítja az étkezési- és edzéstervemet, és kihozza belőlem a legjobbat. Erre hajtok. Mert úgy érzem, hogy a próbálkozásaim nem hozzák azt az eredményt, amire képes lennék. Emellett meg szeretném jegyezni, hogy legalább igyekszem, és megpróbálom a magam kis feje után a magam módján jól csinálni.
 
Új fejezet / Motiváció 1 / Döntés itt.
Új fejezet / Motiváció 2 / Célok
itt.
Új fejezet / Motiváció 3 / A motivációról itt.
Új fejezet / A táplálkozás 1 / Hogyan kezdjük el az életmódváltást? itt
Új fejezet / A táplálkozás 2 / Célok itt
Új fejezet / 1. heti edzésterv itt
Új fejezet / Táplálkozás 3 / 1. heti étrend itt
Új fejezet / Edzés 1 / Célok, eszközök itt
Új fejezet / Edzés 2 / Finomítások az edzéstervben itt
Új fejezet / 2. heti étrend itt
Új fejezet / 1. hét / Eredmények itt
Új fejezet / 2. heti edzésterv itt
Új fejezet / 3. heti étrend itt
Új fejezet / 3. heti edzésterv itt.
Új fejezet / 4. heti étrend itt
Új fejezet / 4. heti edzésterv itt
Új fejezet / Első hónap / Összefoglaló itt
5-6. hét: nyaralás, pihenő
Új fejezet / 7. heti étrend és edzésterv itt
Új fejezet / 8. heti menüterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 8. heti edzésterv (Ausztria) itt
Új fejezet / 8. hét / Eredmények itt
Új fejezet / 2. hónap / Összefoglaló itt
Új fejezet / 9. hét / Étrend itt
Új fejezet / 9. hét / Eredmények itt
Új fejezet / 10. heti étrend itt
Új fejezet / 10. heti edzésterv itt
Új fejezet / 10. hét / eredmények itt