2013. augusztus 23., péntek

Új fejezet 12. nap

Alvásterápia


Azok a musculusok ott az alsó képen akkor nőnek, ha megcsinálom az edzéseket ÉS utána pihenni tudnak. Ekkor gyógyulnak be ugyanis az edzés alatt keletkezett mikroszakadások az izomban. Tehát aludni kell, muszáj.
 
Irtó nehéz álomba ringatás után nagyon jól aludtam, és óracsörgésre ébredtem.
 
Jó hűvös van már itt a szobában, fázik is a lábam zokni nélkül :)
 
 

Edzés



"Egy több hónapos, diétával egybekötött edzésprogram végig csinálása során sokszor nem elég a kitűzött cél és a motiváció, mert el fog jönni az a pont, és ráadásul nem is egyszer amikor úgy fogod érezni, hogy nincs tovább és egyszerűen nem bírod. Amikor eléred ezt a pontot és már tényleg meghalnál, de úgy tényleg igazán, és úgy érzed kezdesz rosszul lenni, akkor egyszerűen csak menj tovább. Ne érdekeljen semmi, csak MENJ TOVÁBB, mert ezek azok a pontok amik megerősítenek, ezek azok a pontok amik tartást adnak, és tovább visznek mind fizikálisan, de elsősorban fejben erősítenek meg. Amíg ezeknél a pontoknál megálltok, addig nincs miről beszélni. Aki ezeket a pontokat nem tudja leküzdeni és itt már messze nem csak az edzésekről beszélek, az kúrjon kecskét, és nyugodtan tekintse magát egy gyenge jellemű bukott embernek...." (itt)
 
Reggel képtelen voltam rávenni magam az aerobra. Meglátogatott a télepó is, így - igaz, hogy hála a magasságosnak nem görcsöl a hasam most sem - nem éppen az az erőtől kicsattanó boszi voltam reggel, aki csak úgy lazán kipattan a fürdőszobába és lenyomja a reggeli adagot. És délután is az alvást választottam. Mégsem érzem magam bukott embernek. Mert aki volt már nő, és jött meg menzesze, amikor az első nap azért megérzi a vérveszteséget, az meg tudja érteni, milyen jót tettem ma magammal. ;)
 

Étek


A fenti idézet nálam inkább a kajára értelmezhető. Mert hogy viszonylag sok húst eszem, mindezt úgy teszem, hogy nem szeretem a húst. Így aztán különböző módszerekkel igyekszem rávenni a szemem, az agyam és az ízlelőbimbóimat, hogy ez ne legyen nyűg. Mert a lehetetlen ugye nem lézetik! :)

- Isteni finomra készítem a húst, sok fűszerrel.
- A csirke pizza igazán frissen jó (na ja, melyik pizza nem ilyen...), de ugye én fagyasztóból kivéve eszem, ráadásul hidegen. Trükk: Ugye eszek hozzá 150g zöldséget. Namost imádom a csemege uborkát, hoztam is magammal cukormenteset, így azt eszem hozzá. Isten biza, csak az utolsó falathoz kellett két korty kóla lájt :) ;)
- Az agyam nagyon jól tudja, hogy most nincs nap hús nélkül. És minden reggel elkezd berzenkedni, hogy na ne... Trükk: A tökfőzeléket nem szeretem. Egyszer egy évben megeszem, ha muszáj. Úgyhogy most azzal trenírozom az agyam, hogy milyen mázlista vagyok, hogy nem kell minden nap tökfőzit ennem, mert azt még annyira sem szeretem, mint a húst! Igen: mázlista vagyok ;) :)
- És tudom, hogy nem tart már sokáig :)
- Ráadásul hatásos. :)

R.: 1 tojás, 2 tojásfehérje rántottának, 2 pufi rizs, 1 paradicsom, 30g mandula.
T.: csirke pizza, uborka.
E.: 3 pufi rizs, 1 tonhal konzerv, 150g vegyes zöldség.
U.: csirke pizza, uborka
V.: 2 tojás, 3 tojásfehérje rántottának, 150g uborka.
 
1866 kcal, 189g F, 113g CH, 69g zsír
 
 

Nagyüzemi élelmiszer... (video)

Nem sikerül máshogy belinkelni.

Egy video a nagyüzemi csirketenyésztésről, tejtermelésről, húsfeldolgozásról. A vége is odatesz.

Eddig se szerettem a husit...

Vagy tán a nagymamák boldog, kapirgálós csibéi jobban ízlenének...

http://vimeo.com/57126054

Kérdések és válaszok

1. Most akkor paleós vagy vagy nem?
Mint már többször írtam: ez az étrend egy bizonyos ideig fog tartani, a célom eléréséhez szükséges. Ha áttéptem a célszalagot, visszajön a paleo. Voltam anno gimis is. Nem azért, hogy örökre iskolás legyek, célom volt vele. A - két - főiskola után már nem tanultam (annyit).

2. Miért nem írsz az edzéseidről angolul?
Mert nem tudok angolul.

3. Miért nem minden étrend magyar nyelvű, magyar alapanyagokkal?
1. válasz: Igaz, hogy nem tudok angolul, de pl. egy étrendet megértek. Viszont nem tudnám hitelesen lefordítani.
2. válasz: Gugli a barátom. Régóta. Mr Bing is.
3. válasz: A hús, tojás, hal mindenhol hús, tojás, hal. A paleo - szerény véleményem szerint - nem a sütikről szól.



4. Miért írsz olyan intim dolgokról, mint a menstruáció?
A havi ciklus a női test működésének a része. Ugyanolyan természetes, mint a vizeletkiválasztás vagy a székletürítés. És hatással van testre, lélekre, edzésre, étkezésre, folyadékraktározásra (...). Ha arról írnék, kivel, mikor, hogyan, hányszor, milyen pózban (...), azt hiszem, az intim lenne.

5. Te félsz a póktól?!
Igen.

6. Hová lehet küldeni a kipróbált boszikonyhás receptfotót?
A Facebookon megtaláltok (Takács Tímea).
Vagy a Boszorkánykonyha Facebook oldalán.

7. Régen ajánlottál könyvet. Mit olvasol mostanában?
A titokzatos provokátor.

8. A Sweetmami blogos a tesód?
Igen, a testvérem. Cukorbeteg lett a kisfia idén nyáron, erről szól a blogja, a Sweetmami.

9. Tudnál nekem is munkát szerezni ott, ahol vagy?
Betegápoló vagyok, nem munkaközvetítő. (Én is ismerős ismerősének a segítségével jutottam ki, és nagy mákom volt.)

10. Miért nincsenek Ötzi sztorik?
Mert semmi vicces nem történik mostanában.

Paleo mintaétrend 2 (egy hetes)

itt

Paleo mintaétrend 1 (egy hetes) itt

A hús periódusos rendszere (paleo)

itt

 

Motivációs videó sportolóknak, szülöknek...

Ismertem a történetet az internetről, és ma reggel ennek az embernek a gondolatával ébredtem. Hogy mire képes egy apa, egy ember a fiáért. Szavak helyett itt a videó: