2013. június 7., péntek

Paleo - bevezető hónap (tapasztalatok)

Ha olvasod a Boszorkánykonyhát, tudod, hogy szinte egy kerek éve vezetem a napi menüimet. Azt is tudod, hogy rengeteg étrenddel próbálkoztam. Nem istenítem egyiket sem. Mert hiszem, hogy a nagy egészben valamilyen szinten mindannyian mások vagyunk: van, aki nem szereti a húst, van, aki allergiás erre-arra, van, aki utálja a brokkolit, hiába mondják róla, hogy milyen értékes növény.

Nálam igazából tavaly ősszel kezdődtek a gondok. Nagyon nehezen, de rájöttem, hogy elsősorban a tejtermékek okozzák. Immáron 6 hete élek tejmentesen, és 100 %-ban pozitív változásokat hozott a döntés és a kivitelezés. Nem hittem volna, hogy van élet túró és natúr joghurt nélkül. Pedig itt vagyok :) A kávéba kókusztejet használok. És egyelőre a sajt maradt, és eddig nem okozott galibát.

Sosem szerettem az ételekben (sem) a mesterséges dolgokat, és aki evett már a főztömből, tudja, hogy ízfokozós "varázsszerek" nélkül is lehet isteni egy leves, vagy bármi más is. Mára a speizomban nincs cukor, nincs finomított liszt, tökmag-, szezám- és lenmag lisztem van, amit főleg a kenyereimhez használok, amit magam sütök, és amiből nem napi szinten fogyasztok.

Nem egészen tudatosan alakult úgy, hogy paleo lesz a dologból, aztán végül mégis tetszenek ennek az életmódnak az alapjai, és túlvagyok egy próba hónapon.


kép (Csupán illusztráció!!!)

  • Azóta nem számolok kalóriát és makrókat.
  • Nem mindig tervezem el előre a menüt.
  • Óriási tapasztalat, hogy a CH-tól voltam korábban éhes, és minél többet ettem belőle, annál jobban gyötört az éhség.
  • Mivel a tejtermékek iszonyatos rosszullétet váltanak ki nálam, ezek elhagyása -és a tény, hogy tényleg megtettem- számomra nem nehéz, inkább megnyugtató.
  • Sosem voltam nagy húsevő, de két hete szinte minden nap szerepel a menüben, viszont -mivel sokkal több zsiradékot fogyasztok a korábbinál- kevesebb is elég.
  • Gyakorlatilag nincs glutén az étrendemben, és nem érzem, hogy hiányozna.
  • Akkor eszem, ha megéhezem.
  • Akkor és annyit iszom, amikor és amennyit kívánok (mondjuk világ életemben sokat ittam, nincs ez ma sem másképp, kedvencem a limonádé).
  • A paleo kapcsán nagyon sok új emberrel ismerkedtem meg, rengeteget olvastam-tanultam megintcsak az emberről, étkezésről, működésről, ételekről, vitaminokról. . .
  • Mivel nem naponta x-szer eszem x óránként, nincs az a "kényszer", hogy jajmostnemmegyekügyetintéznimertnegyedóramúlvatízóraiznomkell.
  • Rengeteg új receptet tanultam, kreáltam.
  • Kilóra nem híztam, nem fogytam, viszont a combomból lement 1 centi :)))
  • Nincs puffadt has.
  • Nincsenek rosszullétek.
  • Nincs hasmenés.
  • Nincs túlevés.
  • Nincs falásroham.
  • Nem kell akaraterő. (Számomra ezek hatalmas dolgok.)
  • Nagyon finomakat eszem.
Összefoglalva: jól érzem magam :)

Az eddigi tapasztalatot a jövőben megspékelem egy kis tudatossággal, és úgy már pörfikt lesz a dolog. :)



Ui.: Ez az én blogom, a saját tapasztalatom, az én véleményem. Ez a bejegyzés nem reklám célból íródott, senki nem kért meg rá. ;-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése