2012. november 18., vasárnap

Eredmények 40/21. nap

 
Amit fontos itt megjegyeznem:
  • Két hete volt egy gyomorrontásom, hányással, hasmenéssel. A gyomrom azóta is regenerálódik, mára olyan 90 %-os.
  • A gyomorrontásos-lábadozós héten kegyetlen keveset ettem (volt, hogy csak 6-700 kalóriányit).
  • Ezen a héten csütörtökig szintén bőven 1000 kalória alatt sikerült csak az evés, és csak 1.5-2 liter volt a folyadék. Az is szó szerint magamba kényszerítve.
  • Most csütörtöktől szabira küldtem magam: se edzés, se kajamérés, se makrószámolás. Elfáradtam testileg-lelkileg.
 Ehhez képest nem csalódtam magamban: nem ettem össze-vissza minden sz&rt, habár volt, hogy este fél 10-kor még megettem egy banánt, mert megkívántam. Nem ültem egész nap, a séta is mozgás, a lépcsőzés a harmadikra is. Persze ettől nem jön a kocka has :)
 
Minusz 0.1 kiló, aminek örülök, és a derekamból és a csípőmből minusz 1-1 centi. Kivételesen megnéztem Juliette-en (digi mérlegem) a testzsírszázalékot, 23.3 %-ot mutatott. Tudom, hogy a fenti kép nagyon elnagyolt az értékeket illetően, de az alapján ez az érték kábé reálisnak tűnik. Van még min dolgozni :)
 
 
A blog indulásakor
2012.08.06.
14. nap
 
2012. 11. 11.
Változás 3 hónap alatt
21. nap
2012. 11. 18.
magasság (cm)
 164
164
 
164
mérleg (kg)
63.8
59.3
-4.5 kg
59.2 (0.1)
mell alatt
79
75
-4 cm
75
derék
80
74
-6 cm
73 (-1)
csípő
87
81
-6 cm
80 (-1)
bal comb
58.5
54.5
-4 cm
54.5
jobb comb
58.5
54.5
-4 cm
54.5
bal vádli
36
34
-2 cm
34
jobb vádli
36
34
-2 cm
34
bal combtő
60
55
-5 cm
55
jobb combtő
61
55
-6 cm
55

 

 










 Tapasztalatok:
  • Mivel rendesen gyötörtem a testem, a pihenés meg nem igazán valósult meg: a testem elvette, amire szüksége van: elfáradtam, takarékra állított.
  • Mivel hosszú évek óta küzdöttem a tejtermékek áldatlan hatásaival, de nem tettem semmit, a testem határozottan megmutatta: ebből most már elég. Amióta nincs az étrendben tejtermék (a fehérjeturmixot vízzel még bírom, de kutakodom más alternatíva után), csak néha 1-2 kiskanál natur joghurt, vagy tej, laktózmentes, a probléma egy csapásra megszűnt.
  • Minél görcsösebben akartam a változást, annál több minden jött közbe, csak egyetlen egy dolog nem történt: változás. Mintha vizet szeretnék a tenyeremben tartani: minél görcsösebben szorítom, annál inkább kifolyik a kezemből. Nem tudom, ki mondta, de nagyon igaz (az élet minden területére): HA NAGYON AKARSZ VALAMIT, ENGEDD EL. HA A TIÉD, VISSZAJÖN, HA NEM JÖN VISSZA, SOSEM VOLT A TIÉD. Nem mondtam le az álmomról, a bícsbádiról, az életmódváltásról, de kicsit máshogy látom már a dolgot. Pl. rájöttem, hogy nem én vagyok az edzésért, hanem az értem. Nem az a lényeg, hogy egy bizonyos edzésprogramot végigcsináljak, hanem hogy mozogjak, úgy, hogy öröm legyen, emellett persze olyan mozgásforma kell, ami segít a cél elérésében.
  • Nem féltem attól, hogy elszállok a kajával, ha nem számolgatok. A 10 hónap eddigi számolgatás már adott akkora rutint, hogy kábéra megmondom: mit lehet, mennyit. És eleve nincs itthon olyan kaja, ami gáz lenne, max a mennyiséggel lehetett volna gond, arra meg azért figyeltem.
  • Rengeteg, hosszú évek alatt összegyűjtött receptem van. Sok olyan is, amit kicsit átalakítva simán be lehet illeszteni a mostani életmódomba. Igyekszem ezeket leporolni, kipróbálni, mert kell a változatosság, nekem legalábbis igen. Lehet, hogy így nem lesz olyan gyors és látványos a változásom, viszont fontos, hogy jól érezzem magam a bőrömben, jókat egyek (mert én imádok enni, imádom a színeket, az ízeket). Tegnap szinte csupa édes dolgot ettem, igyekszem ezután is legalább egy "édes étkezést" beiktatni, pici snack formájában. Sok ötletem van, szeretném, ha meg is valósulnának :)
  • Gyakorlatilag elégedett vagyok: 10 hónap alatt minusz 7 kiló, a combomból minusz 6 centi. Fantasztikus volt nyáron bikiniben strandolni ahelyett, hogy ruhában ülnék valami kifogással a medence szélén. Fantasztikus, hogy járás közben nem dörzsölődik össze a combom, nyáron lehetett szoknyát felvenni (amit már elajándékoztam, mert kifogytam belőle), és nem kell a nadrágomat comb tájéki foltozásra vinnem a nagymamámhoz. Fantasztikus érzés, hogy járás közben nem reng a hájam mindenhol, hogy ha felöltözöm, nem lóg ki az úszógumi itt-ott. Szuper, hogy ez a 10 hónap alatt megismertem egy csomó nagyon kedves, segítőkész, fantasztikus embert. Akiktől rengeteget tanultam és tanulok. Egy szóval (vagyis kettővel): simán megérte. És ugye még nincs vége! Hét hónap van még vissza nyárig. Hét hónap alatt az ember csodákat művelhet önmagával. Nekem már van rá saját bizonyítékom :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése