2012. július 30., hétfő

Heti étkezési terv (1)



Adott a hőség. Nem tehetek róla, hiába vagyok augusztusi gyerek, nem szeretem a meleget. Sőt nem bírom. Ez a hőség pedig kivesz belőlem minden energiát. De leszoktam a kifogásgyártásról, nem is erről van most szó. Hanem arról, hogy ilyenkor vagy egész nap rettenetesen éhes vagyok, vagy egyáltalán nincs étvágyam. Tegnapelőtt mindent fel tudtam volna falni, tegnap csak a folyadékot kívántam.


Adott az otthoni "szeretetcsomag": alma, barack, cukkini,
ezeket nem szeretném hagyni kárba veszni.
Így igyekszem nagyjából változatos étrendet összeállítani,
de ezek felhasználásával, és hogy a szervezetemet kicsit
meglepjem, összezavarjam, csökkentem a CH-t két-
három napig.
És az edzésben is testösszezavarás jön: az új súlyzómmal
fogok gyakorlatozni. (Figyelni fogom a testtartásomat a
szekrény üvegajtajában, mert itt aztán már különösen fontos a
pontos végrehajtás, nehogy sérülés legyen a vége.)




A meglévő hozzávalókból egyelőre csütörtökig terveztem meg a menüt, mert még várom az új edzéshez az étkezési tervet, no meg az új edzést magát. Amint meglesz, esetleg tudok változtatni. Mivel szeretném kicsit beindítani a zsírvesztést, délután-este igyekszem kevés CH-t enni, sőt este csak egy fehérje turmixot iszom mától. Edzés: délután, lehetőleg uzsonna előtt.

Heti étrend 2
Reggeli
Tízórai
Ebéd
Uzsonna
Vacsora
H
zabkása, barack

gyümölcssaláta
cukkini lecsó
túró, mandula, turmix
fehérje turmix
K
gyümölcssaláta
alma, friss sajt
párolt zöldség, cukkini, sült hús
túró, turmix
fehérje turmix
Sze
barack, kenyér, friss sajt, mandula
alma
töltött cukkini
túró, turmix
fehérje turmix
Cs
zöldség, tojás, narancs, kenyér
gyümölcssaláta
spenót, tojás
puffasztott rizs, sonka
fehérje turmix
P






Szo






V

























Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése